Jól fogják magukat érezni, na – mondta Kern András a Müpa-koncertje elején, és igazat mondott. Pedig elméletben nem is annyira egyszerű a feladat, egyszerre kell búsongani az eltűnt idő nyomában, meg azon, hogy azért nehéz volt az élet, és mindig hideg volt a Lövölde téren. Nehéz, de régi ellenségünk, az idő ezúttal segít, a közönség Kern-kortárs része azon merenghet, hogy azért mégis ez volt az életünk, a fiatalabbak meg ámulhatnak az időseken, hogy mégis ez volt az életük. Ahogy a vendég Tarján Zsófi, kissé átgondolatlanul mondta: én ezeken az embereken nőttem föl. Kicsit olyan, mint amikor Ördög Nóra azt mondta Gabriella Spanicnak: amikor én kislányként téged néztelek a tévében…

Tényleg, azért miket tudnak. Nem énekelni, mert azt nem nagyon, de ahogy Kern időnként sztorizni kezd, ahogy éppen csak hangszínnel fölidézi a próbán méltatlankodó Darvas Ivánt vagy a háborgó Latinovitsot, a Közjáték Vichyben első jelenetét, és sorolja a színészeket, már csak én élek közülük. Ja, nem, a Harkányi Bandi is.

Azt érzem, hogy szép tőlük, hogy ennyit fáradtak, van zenekar, vannak vendégek, dalok, de ha kiültetik Kernt egy mikrofonnal, csinálj, amit akarsz, akkor is ott vagyunk a kiindulásnál: jól érezzük magunkat.