Akik azzal foglalkoznak, hogy megpróbálnak rájönni, mi kell a közönségnek, most a vámpírfilmek újabb felvirágozását várják. A műfaj amúgy is elég érzékenyen mutatja a közhangulatot, hogyan is lett az eredeti Nosferatuból Lugosi Bélán keresztül Robert Pattinson. Hogyan jutottunk el odáig, hogy a vámpír is ember, nem arra kell törekedni, hogy egy hegyes karóval átdöfjük a szívét, hanem megtanulni az együttélést, elfogadni, hogy vannak ilyen sápadt, éjszakai lények közöttünk, akik vérszívással foglalkoznak. És vannak a vámpírtagadók.  

Köztudomású, hogy a vámpír a járványok mellékterméke, mivel, sajnálatos módon ugyanaz a bolha csípi az embert és a patkányt, Európában elterjedt a pestis, és ha nem is a bolhából csináltuk, és nem is elefántot, a patkány valahogy emberszabásúvá vált, hegyes fogakkal, karmokkal, nagy fülekkel. Fantáziánk kimeríthetetlen. Vagyis épp ellenkezőleg, nagyon is kimeríthető, folyton a valóságból indulunk ki. Most meg itt az új valóság, új szorongás, új elszigetelődés. Egyre többször kapcsol az ember a tévében különböző vírusos vagy az emberiség kihalásáról szóló filmekre. A Legenda vagyok című Will Smith-film alkotóinak már közleményben kellett mentegetőzni, hogy nem a jövőbe láttak, történetük a fantázia szüleménye. Igaz, egy új oltás következményeként zombivá válik benne az emberiség úgy, ahogy van, kivéve Will Smith-t, de az oltást a rák ellen találták ki, nem a koronavírusra.

Tudom, hogy ezzel nem lehet mit kezdeni, de mindig dolgozik bennem a felháborodás, hogy az emberiség filmekkel szabadul meg a múltjától. Nem akadályoz meg semmiben, mindig tudok szipogni a Schindler listája végén, de akkor is rossz belegondolni, hogy emberek éltek, haltak, szenvedtek, rettenetesen szenvedtek, és az egész filmmé válik, szórakoztatóipari termékké. Ami seb volt, abból make-up lesz, a pofon nem fáj, a puska csak dörren, de nincs benne golyó.

Hacsak nem Alec Baldwin a főszereplő.

Mondok rosszabbat: az ő történetéből is film lesz, talán nem is soká.