Az év fölfedezettje számomra Szőllősy Klára volt, akit fordítóként, persze, nagyon sokra tartottam, de valamiért elkezdtem olvasni az útikönyveit is. Előbb a görögországit, most meg a szovjetunióbeli kalandjait. Nyilván ingoványos a terület, a hatvanas években nehéz lehetett elfogulatlan hangnemben beszélni a nagy testvérről, de neki mintha sikerült volna. Még csak a könyv elején tartok, de azt már megemlíti, hogy Lényingrádban nincs meleg víz télen még a szállodában sem.

Bezzeg Grúziában. Ez most a fő szórakozásom, olvasok két-három fejezetet, aztán elkezdem nézegetni az interneten, hogy miről is van szó. Gagráról, ahová az írószövetség kiválasztott tagjait nyaralni, vagyis inkább őszölni viszik, grúzokról és abházokról, és Szőllősy Klára vidáman és szórakoztatóan nyitogat ablakot-ajtót idegen (ma is idegen) világokra és történelmekre. Közben meg folyton a fordítás nehézségeiről és képtelenségeiről is beszél, mert a fordító, a jelek szerint olyan, mint az operaénekes, mindig a munkája áldozata. Van ott egy színésznő Alesza, és nem lehet a külsejére vonatkozó orosz kifejezéseket magyarra fordítani. Széles a járomcsontja, de a járomcsont valahogy nem akar a mi nyelvünkön szépséggé változni (még jó, hogy nem pofacsont), a szeme gömbölyű, vagyis kidudorodó, de azért nem dülledt. Ökörszemű, mint Héra, mondja végül Szőllősy Klára, bár én valamiért úgy emlékszem, hogy Devecseri tehénszeműt mond, de akár tehén, akár ökör, az sem a szépség felsőfokát jelöli magyarul.

De ki lehet ez az Alesza, vagy ma inkább úgy mondanánk, Aleszja? Tehénszemű színésznőként aligha fogom megtalálni, de szerencsére vele nyaral a férje is, Mazsit Begalin. Ez így már keresőbe írható, rögtön ki is jön Berki Mazsi meg a bengáli tigrisek, de a zs betűt variálva végül megjelenik Mazhit Begalin és a felesége Aleszja (vagy Olesya) Ivanova. Képet találni róla már gyerekség, a tehénszem nem egészen stimmel, mert azt én barnának képzelem, az övé meg kék, de a járomcsont az ott van.

Szőllősy még azt írja, hogy nem készítettek közös filmet a férjével, ez azonban a hatvanas évtized végére megváltozott, leforgatták az Ének Mansukról című alkotást. A férfi főszerepet egy huszonnégy éves ifjú tehetség játszotta: Nyikita Mihalkov.