Az M5 tegnap Beethoven-filmet játszott, szerencsére nem játékfilmet, valahogy Beethovenből nem lehet Amadeust fabrikálni, hanem dokumentumot, sok zenésszel, történésszel, zenetörténésszel. És szóltak Beethoven lakhatási szokásairól. Bécsben az örök bölcsesség, hogy Beethoven szerethette a bécsieket, mert annyi lakásban lakott, sokfelé sétálhatnak ámuldozó turisták.

Nem jókedvéből volt 36 lakása, volt, ahonnét küldték, volt ahonnét magától ment, de az ember kénytelen utánagondolni. Nem is annak, hogy milyen szomszéd lett volna Beethoven, hanem hogy ő milyen szomszédja lett volna. Mert hogy süket, és emiatt folyton  ordít, még rendben van. Hogy üti-veri a zongorát, rendben van. Hogy kitalálja, jó volna még egy ablakot nyitni a ház tűzfalán, és már jönnek is a kőművesek, úgy kell mindenkit hazazavarni, rendben van. De tényleg, mintha igyekezett volna minél kellemetlenebb lenni. Egy nyári napon, estefelé, komponálástól kimelegedvén (?) fogott egy vödör vizet, és a szoba közepén ülve a fejére öntötte. Talán rendszeresen tette, mert a víz átnedvesítette a padlót, megjelent az alatta lévő lakás mennyezetén. Ha jól értem, a Pasqualati-házból akkor kellett kiköltöznie.

Csak azt akarom ezzel mondani, sokan szenvedtek azért, hogy legyen Ötödik szimfónia.