Az éneklő gyöngyszem

Régen befejeztem már Szőllősy Klára útikönyvét a Szovjetunióról, érdekes is, bravúros is, és nyilván sem oka, sem esélye nincs annak, hogy valaha is újra kiadják, hol van már a tavalyelőtti hó. Pedig az épületek, amelyekről ír, remélhetőleg a helyükön vannak, és akikről ír, azok már akkor is a sírban porladtak. Például Praszkovja Kovaljova Zsemcsugova, akinek az élete kész regény, bár én még nem találkoztam a regényes feldolgozásával. De kész Netflix sorozat is ez az élet: van egy kislány, akiről észreveszik, hogy de szépen énekel. Jobbágylány, föl kell karolni, de erre volt hajlama a földesúrnak, Pjotr Seremetyevnek, aki jobbágyszínházat működtetett Kuszkovóban. Praszkovja Kovaljova tehát énekelni tanult, aztán föllépett, előbb kis szerepben, ahogy ma is intéznék a gondos menedzserek és igazgatók (ha vannak még egyáltalán ilyenek), de hamarosan jöttek a főszerepek. Ekkor választotta művésznévnek a Zsemcsugovát, a zsemcsug gyöngyöt jelent. Siker, egyre nagyobb siker, uralkodók mennek a Seremetyev-birtokra, hogy hallják a gyöngyszemet. Időközben meghalt Pjotr gróf, a színház vezetését átvette a fia, Nyikolaj, aki annak rendje és módja szerint beleszeretett a primadonnába. Annak rendje és módja szerint a nő a gróf szeretője lett, miközben rendületlenül fellépett, amíg a tüdőbaj le nem parancsolta a színpadról.

Sablonos történetben a további események kitalálhatóak volnának, színpad nélkül Zsemcsugova elveszítette volna a ragyogását, az idő is halad előre, Seremetyev gróf mással kereste volna a boldogságot, de az élet ennél sokkal bonyolultabb. A gróf elvette feleségül a jobbágylányt, és hogy ezt megtehesse, lengyel nemesi ősöket hamisítottak neki, de még így is titokban tartották, hogy törvényesen hitvestársak. Zsemcsugova visszavonulása után Seremetyev gróf bezárta a színházat, és cári hívásra Szentpétervárra költözött. Praszkovját is vitte magával, és mindenki a fejét csóválta, hogy vadházasságban él egy jobbággyal. Nem tudták, hogy egész más miatt kellene csóválni a fejüket, ezek tényleg házasok. Praszkovja Kovaljova Zsemcsugova Seremtyeva 1803-ban fiúnak adott életet, de tuberkulózistól legyöngült szervezete nem sokkal a szülés után végképp felmondta a szolgálatot. Halála előtt Seremetyev grófnak még sikerült beszélnie a cárral, aki „megbocsátott”, és érvényesnek mondta a házasságot, így a kisfiúnak jutott a nagy vagyon.

Itt egy kicsit elveszítettem a fonalat. A gyereket természetesen meg akarták ölni, mégpedig Seremetyev gróf unokaöccsei, akik elestek az örökségtől: a Razumovszkij-testvérek. De hogy a testvéreket hogy hívták, hogy az egyikük vajon Andrej volt-e, aki aztán Bécsben Beethovent pártfogolta, azt, sajnos nem tudom. Mindenesetre a vagyon csökkent valamicskét, Seremetyev gróf ugyanis megtartotta a felesége halálos ágyánál tett ígéretét, és szegényházat nyitott Szentpéterváron, amely egészen 1917-ig működött. Akkor, mint tudjuk, megszűnt a szegénység arrafelé.

Szőllősy Klára még arról is írt mennyire érdekes volna, ha Zsemcsugova megírta volna az emlékezéseit, mennyire elolvasná, milyen egy ilyen élet „belülről”, de hát még azt sem tudja, hogy egyáltalán tudott-e írni. Én ezt tudom, a Wikipedia alapján. Tudott. És beszélt olaszul meg franciául is.