Azzal semmiképpen nem értek egyet, hogy rendes ember nem megy a Műcsarnokba, mert maga a tér vagy a ház politikailag túlterhelt volna. Mi vagyunk politikailag túlterheltek, rendes vagy kevésbé rendes emberek. De az egy lehetséges kiindulópont, hogy ideges ember ne menjen a Műcsarnokba, mert valahogy rendetlenség van a fejekben, nem azonos színvonalú művészek állítanak ki ugyanazon a Személyesen címet viselő kiállításon. Ámbár ezzel sincs baj, elvileg a jó a rossz mellett még jobbnak tűnik, a rossz meg még bénábbnak a jó közelében. Vagy az is lehet, hogy egymást húzzák fölfelé (vagy lefelé) a művek és a termek, a végén mégis kialakul a nagy egyenlőség. Az azért mindenképpen zavaró, hogy Gál András A csend művészete címet viselő termében minden van, csak csend nincs, gagyog a falra szerelt televízió, a művész magyarázza a művét, aki így el tud mélyedni, annak már nem is kell miben elmélyedni, nézheti a falat is.

És van egy különszoba Gyulai Líviusz is, és megrohan az ifjúság, ezeket a könyveket szeretted, vagyis már csak azért is elolvastad, mert Gyulai Líviusz illusztrálta vagy a borítót tervezte, Psyché és Érzékeny utazás, Egyszer volt Budán kutyavásár, a technikai tudás annyira megnyugtató és lenyűgöző. És ha nem ájulna el a papírtól, akkor egy-két réztáblát is megnézhet, az már többé-kevésbé tényleg felfoghatatlan, a rétegek, felületek, a lapos térré váló rajz. Tényleg jó, ha valaki tud.