Allegro barbaro jazz-rock változatban. Az kábé azt jelenti az érzékenyebb lelkeknek, hogy amikor eltalálja a zongorista a hangokat, az Bartók, amikor mellémegy, akkor jazz-rock.

Szerencse, hogy nem vagyok érzékenyebb lélek, mert én az egész koncertet nagyon élveztem a Pólus Centerben, Török Ádám játszott, és nemcsak Bartókot, hanem inkább saját szerzeményeket. Ötven körüli dalokat, az ember fejest ugrik, nem is tudom pontosan, mibe. A nosztalgiába? Nem, nem hiszem, hogy régen minden jobb lett volna, főleg a hetvenes években nem volt minden jobb, de a zene fontosabb volt, mint ma. Nyilván voltak ennek politikai okai, végül is nehéz volt belekötni, mi üldöznivaló lehet abban, hogy Vissza a városba. Elmentél kirándulni, aztán hazajöttél, mert esett az eső. Ha jól dekódolom a szöveget. Miért olyan nagy ügy?

Mert mégis nagy ügy, és ha nem is próbálok meg semmit se belelátni, akkor is azt látja az ember, hogy van egy hely, ahová nem tudnak utánanyúlni. Itt van Török Ádám, betegségtől meggyötörve, alig maradt hangja, szinte szaval, de mégis ott lakik, azon a helyen, hogy egyáltalán, ez lehetséges, zenében élni. Nem odamenekülni, hanem ott lenni. Párhuzamos valóság, de mintha a két párhuzamos vonal között ez volna feljebb.