Jó, ha kap segítséget az ember a Capa Központban az Anticamera című kiállítást nézve. Ha magamból indulok ki, valószínűleg a dobozból vetített villanykörte képét úgy tekintettem volna, mintha egy dobozból vetített villanykörtét néznék, és nem tudom, hogy eszembe jutott volna-e a camera obscura, a villanykörte, mint a fény forrása. Az meg biztosan nem jutott volna az eszembe, amit a kurátor Mucsi Emese mondott, hogy hiszen a képregényekben a villanykörte az ötlet jele, hogy a fény nemcsak fény, de eszme is, hogy mindig ezzel jelöljük a szellem eredményeit, felvilágosodás és sötét középkor.
Vagy a másik teremben, ahol vetítők körüli mozgó világot lehet látni, csak az lett volna a gondolatom, hogy hiszen ezt én már láttam. Nem pont így, sokkal szórakoztatóbb formában, a Vertigo című Hitchcock-filmben, ahol a nagyközönség számára először alkalmazták azt az operatőri megoldást, hogy a kamera ráközelít valamire, miközben ellentétes irányú mozgást végez, vagy épp fordítva, nyit, miközben a valóságban közeledik. Az arc ettől körülbelül ugyanott marad, de a világ mögötte szédülni kezd. A másik művön forog az egész világ, csak a vetítő berendezés marad egyhelyben. A képen, hiszen közben látjuk, hogy a világ áll, csak a vetítő forog. Az alkotó, Ősz Gábor maga hívta föl a figyelmet, hogy alapjában véve ez is filmjelenet, Fred Astaire táncolt a plafonon a Royal Wedding című filmben. A trükk csodálatos: építettek egy forgatható szobát, rögzített csillárral és bútorokkal, csak arra kellett figyelni, hogy Astaire jókor lépjen föl a falra meg a plafonra.
Szteppelni is kell hozzá, és azt a Capa Központban nem teszik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.