Ma már elég furcsa ötletnek tűnik azon az alapon kiállítást szervezni, hogy „mi van a képen”, de nem képtelenség. Mondjuk halakból vagy virágokból nem volna könnyű valami koherens kamarakiállítást összehozni, de istenekből és csábításból a jelek szerint lehet. Még akkor is, ha a kérdés, mármint hogy ki van a képen, nem is annyira egyszerű. A felirat tanúsága szerint a Vulcanus és Vénusz például a szakembereknek is gondot okozott, mivel pont a szerelmi lebukás harmadik istene, Mars nem látható a képen, csak az ernyedett nő és az ideges férj. De a restauráláskor előkerült, ha nem is a gaz csábító, de néhány aprócska kovács, amiből egyértelműnek látszik, hogy Mars, a nagy vagány úgy elbújt a vén kovács elől, hogy mi sem találjuk.

Tizenhatos karika van az Isteni csábítás című kiállítás mellett, ami nyilván csak kurátori csábítás, semmi olyan izgalomra nem lehet számítani, mint ami a nápolyi múzeum Gabinetto Segretójában látható, én legalábbis csak egyetlen erektált péniszt találtam a falon, és az sem épp kihagyhatatlan művészi minősége miatt van ott, inkább csak ilyen is van alapon. Viszont ott ül egy szupercsinos Maillol, Léda a hattyú nélkül. Az ember csodálja Maillolt, hogy volt szíve lehagyni a madarat, csodálja, és örül neki, és azon töri a fejt, hogy a szobor vajon Dina Viernyt ábrázolja-e vagy egy másik modellt. Mell alapján Dina, az arca alapján nem vagyok benne olyan biztos. Közben pirulok. Nem műélvező vagyok, csak műélvezkedő.