Édesapám egyszer együtt repült Papp Lacival, és utána nem győzött csodálkozni, hogy ez az ember, akinek az ellenfelei véres szemöldökkel és lila monoklival fejezik be a háromszor három percet, retteg a repüléstől, sápadt arccal szorítja a karfát, számolja perceket, mennyi van még hátra. Onnét jutott az egész az eszembe, hogy fent van a YouTube-on ez a kis gyöngyszem, Vlagyimir Putyin énekli Fats Domino slágerét, a Blueberry Hillt. Oroszos lágysággal, bljuberi hillnek mondva a szavakat. De nem is ez az érdekes, hanem Putyin elfogódottsága és zavara a mikrofonnál. Hogy az az ember, aki, ha nem is a világ ura, de azért több százmillió ember életét teheti könnyebbé vagy nehezebbé, láthatóan nem tud mit kezdeni magával, tudja, hogy most valamiféle igazság pillanata következik, meg kell nyilatkoznia, és nincs hová bújni, a mikrofon nem ment meg.

És vannak emberek, akik mindennap ezt teszik! Mégis az énekes a világon a legbátrabb. Meg a stewardess.