Sárpiszka

Egyszerű sétálóknak látszanak, akik a testi egészségüket egy kis folyóparti testmozgással próbálják megőrizni. De miért bámulják a földet olyan elszántan?

Csakis azért, mert nem egyszerű sétálók, hanem mudlarkok, sárpacsirták. A kifejezés viktoriánus, és valaha a legszegényebbeket jelölte, akik aszálykor kimentek a folyópartra, és keresték, mi az, ami eladható. Rézpicula, ruhadarab, akármi. Azóta a helyzet változott, szerencsére, a mudlarking hobbivá lett. A lényeg ugyanaz, rézpiculákat, bögréket, agyagpipákat és hasonlókat keresnek, de lehetőleg régi darabokat. Többnyire találnak is a Temze rendületlenül mossa a part közelébe a múltat. A leggyakoribb érték az agyagpipa, teljeset találni, persze, elég nehéz, de a pipafej mindennapos zsákmány. A gomb is. A lényeg, hogy engedély kell a föveny kutatásához. Turistáknak elég értelmetlen szórakozás, mert a napijegy 35 font, és a gyakorlatlan szem nem is talál semmit. A hároméves engedély ehhez képest kacagtatóan olcsó, 90 font, aki mániákus amatőr régész, megengedhet ilyesmit magának. Bár profi régészek is előfordulnak a nyomkeresők között.  

Apropó, nyomkereső. Fémdetektort szabad használni, de minek, csak tönkreteszi a szórakozást, az agyagpipát meg egyébként sem mutatja ki. Ásni sem szabad, csak 7 centi mélységig lehet turkálni az iszapban. Épp ez a lényeg, a Temze, hogy kinek mit ajándékoz a kincseiből, régi szerelmeket, vagy agyagpipát.