Gyorsan befejeztem Pausztovszkijt, hogy nyakig lehessek Anna Karenyinában, ami így úgy hangzik, mintha aranyra cserélném a rézpénzt, de nem teljesen igaz: Pausztovszkij is klasszis, ami az írástudást illeti. Őt Szőllősy Klára fordította, az új Annát Gy. Horváth László, és hogy a két szöveg között legyen valami titkos kapcsolat, mindkettőben többször is előfordul a „megképzett” kifejezés, hogy valami megképzett valaki előtt, vagyis elképzelte, felidézte – ebben az értelemben. Lehet, hogy csak nekem tűnik ez a friss fordításban egy kicsit keresettnek, és csak azért, mert én magam soha nem használtam ezt a szót se írásban, se szóban, úgyhogy inkább nem is mondtam semmit.

Főleg, mert nem is erről akarok beszélni, csak Pausztovszkijról, aki az első világháborúban elveszíti a szerelmét, Ljolját, nem árulom el, hol és miképp, hátha valaki még olvassa a Nyugtalan ifjúságot rajtam kívül. De Ljolja halála után az ifjú író Moszkvába megy, és leül a Tretyakov Galériában Flavickij Tarakanova hercegnőt ábrázoló festménye elé.

Több furcsa dolog is van a képen, az első mindjárt a címe, tarakan azt jelenti csótány, és az elég valószínűtlen, hogy az orosz nemzet csótánya rögtön hercegnő is legyen. De hát nem is az, Tarakanova a nevét csak utólag kapta, egyébként egy 18. századi szélhámosnőről van szó, aki azt állította magáról, többek között, hogy Razumovszkij gróf és Erzsébet cárnő titkolt leánya volna. Nem aratott hosszan tartó sikert az ötlet, Tarakanovát (nem ez az igazi neve, de hogy mi, azt nem lehet tudni) letartóztatták és a Péter-Pál erődbe zárták, ahol meg is halt, feltehetőleg 1775-ben. Más változat szerint csak apácának kellett állnia, és van ez a festmény-variáció, ahol épp a Néva árad be az ablakon, és szegény álhercegnő már az ágyon állva várja az elkerülhetetlent.

Pausztovszkij egyébként azért ül olyan sokáig a Tretyakovszkajában, mert a képen létható nő Ljoljájára hasonlít. Azanyja, mondom innét, a távoli jövőből.