Art deco kiállítás van mától a Nemzeti Galériában, elsétálgat az ember mindenféle szép tárgyak és ruhák között, és azt gondolja magáról, hogy most ő is valami Jávor Pál vagy Ráday Imre, amíg rá nem jön, hogy legjobb esetben is Kabos Gyula. Nem mintha az nem volna jó eset. Berendezési tárgyakat látni, de legfőképpen plakátokat, a nappali és éjszakai Budapestet, a hivatalosat és a félvilágit, nyilván ez is egy érdekes kérdés, a pokol és a mulatók kapcsolata, miért vannak ezek a vörös fények az éjszakai életben? Lehet, hogy azt hitték a régi lumpok, hogy ha még az életben eleget vannak a pokolban, akkor a túlvilágon elengedik nekik a büntetést? Vagy épp fordítva, jobb már most hozzászokni, hogy mi vár ránk?

Persze az alapélmény az, hogyan válik művészetté, ami nem volt annak szánva. Nem azért készült a Nirwana plakátja, hogy bámulják az emberek, hanem hogy Nirwana matracokat vásároljanak. Amint eltűnt a Nirwana a boltokból, rögtön csodálatosan funkciótlanná vált a plakátja is, de annyira, hogy vagy művészet vagy semmi. És nyilván csak akkor kezdték el nézegetni az emberek, hogy mi is van a képen. Ahogy ez a balatoni plakát is (jóllehet a Balaton egyelőre a helyén van) biztos csak később bizonytalanította el a nézőit. Azt látom, amit látok? Az egyik nadrágos nő épp evezővel veri fejbe a szerelmét, mert az a barátnőjének udvarol?