Még soha nem voltam Szent Márk napján Velencében. Nem mintha szörnyen fel volna dúlva védőszentje napján a város, de azért felhúzzák a lobogókat a Szent Márk téren (velenceit, olaszt és európait, kíváncsi vagyok, azelőtt mi lehetett a harmadik), ünnepi szertartás van a székesegyházban. Ennél valamivel feltűnőbb, hogy a nők vörös rózsával a kezükben járkálnak az utcán. Nem tudom, mennyire régi ez a hagyomány, de messzire vezethető vissza. Valaha Tankréd volt szerelmes a dózse lányába, aki arra biztatta szerelmét, hogy menjen el a keresztes háborúba, és az ott szerzett érdemei talán meglágyítják a zord atya szívét. Rossz ötlet volt, Tankréd elesett a harcokban, és haldokolva egy rózsabokorra zuhant, annak a bimbóit festette pirosra a vére. A társak egy ilyen piros bimbót vittek csak a dózse lányának, aki egyetlen szó nélkül vette át a virágot. Aztán már többé nem is szólt, másnap, Szent Márk napján holtan találták a lányt, keblén a véres rózsával.
Ehhez képest a mai utódok… Saját szememmel láttam, hogy egy fiú kilépett a házuk ajtaján, a kezében két szál piros rózsával.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csodabogár 2022.04.26. 08:05:43
hosszan exponálunk · hosszanexponalunk.blog.hu 2022.04.26. 08:22:03
polyvitaplex 2022.04.26. 08:28:27
– Izgatott vagyok – vallotta be. – Legyen már vége. Elfogadom majd Sándor döntését. Szeretnék rózsát kapni.
– Nagyon össze vagyok zavarodva – lépett be Melinda. – Ha kapok rózsát, majd Sanyi megmondja, hogyan tovább.
Noszály Sándoron látszott, hogy nehéz helyzetben van. Néha elakadt a szava. Mielőtt átadta az utolsó szál rózsát, hosszú ideig állt némán, szemeit a terem egy pontjára szegezve. A teremben pisszenés sem hallatszott. Sanyival szemben a két lány állt, egymást kezét fogva várta a döntést. Aztán Sasa halkan kimondta: Melinda. A szőke lány percekig beszélt. Sokan már azt hitték, hogy nem fogadja el a rózsát. Valószínűleg Noszály fejében is megfordult ez. Végül Melinda a rózsa felé nyúlt. Mindenki fellélegzett.”
(www.blikk.hu/sztarvilag/melinda-rabolta-el-a-nagy-o-szivet/j92vsb8)
András L 2022.04.26. 09:56:41
András L 2022.04.26. 10:08:03
stolzingimalter 2022.04.26. 10:25:55
stolzingimalter 2022.04.26. 10:27:59
hosszan exponálunk · hosszanexponalunk.blog.hu 2022.04.26. 10:37:37
stolzingimalter 2022.04.26. 16:01:36