Ha van valami közös Nemzeti Humorbank, ahová mindig lehet fordulni, mindig föl lehet venni belőle tréfákat, és jobb lesz tőle az ember kedélye, akkor ez biztosan benne van. A Három nővér paródiája, amiben, ugye, az a vicc, hogy alig paródia, viszonylag híven mondják a szövegeket, csak épp kik. Körmendi, Haumann, Márkus. Éppen hogy bele akartam nézni, de most sem tudtam abbahagyni. Márkus néha, Csehovnak megfelelően szavalni kezd: „Tengerparton áll a tölgyfa, aranylánc csügg az ágain...” Mikor utoljára belekezd, megszakítja önmagát: ezt miért mondom állandóan? Valamit szaval Mása, olyan pontosan soha nem tudtam, hogy mi az, nem nagyon gondolkodtam rajta. Mígnem tegnap belekezdtem a Ruszlán és Ludmilába, és ez az első két sora. Nem pont ez, az aranylánc nem az ágakon csügg, de erre valószínűleg Márkus emlékezett rosszul. Fodor András fordításában így kezdődik az elbeszélő költemény:

Zöld tölgy a tenger szögletében

Színarany lánc a derekán,

S egy tudós kandúr nappal-éjjel

A láncon folyton körbejár.

Ha jobbra indul – dalt dalolgat

Ha balra – mesét regél.

Elég varázslatos.