Van egy Vas István vers, Aquapendentei elégia a címe. Aki nagyon figyel, esetleg észreveszi, hogy a címben (és a versben) helyesírási hiba van, az olasz falu, Acquapendente neve egy c betűvel hosszabb. De jó költőnek van szerencséje, úgy kezdődik, hogy fölriad a hazafelé tartó buszon, jól hallottam? Aquapendente a falu neve? Szóval csak hallotta, akkor nem kötelező tudnia a pontos betűszámot.

A vers 1947-es, persze a maga módján még mindig aktuális. Rossz a kedv, vége a szabadságnak, jönni kell haza. Lát egy szamarat, rajta féloldalt keresztbe tett lábú asszony, Giotto modorában. Gondolom, erre gondolt Vas István, a Cappella degli Scrovegniből a Menekülés Egyiptomba freskóra.

Jönni kell, de miért is? 1947, nem olyan egyszerű azt mondani, hogy „mert ez a hazám”, és hazádnak rendületlenül. Ki lehetne bírni, „ha szívhatnám mély kábítószerét a déli bornak, tájnak, levegőnek”. Elborzad a sok szenteltjogú kényszertől, amely hazahozza, és visszaszáll a buszra.

Mi vár otthon? Szerelem és robot.

Az út észak felé kanyarodott.