Figyelem magam, nem jött-e el az idő, amikor már minden tetszik, ha fiatalok csinálják, éppen azért, mert fiatalok csinálják. Amikor az ember már nem ijedten nézi a következő, és azt követő generációt, hogy na, kifelé megyünk az erdőből, hanem örül, hogy jönnek az új erdészek, és viszik tovább… nem is tudom, mit, a fáklya itt biztosan nem jó metafora. A stafétabot sem, mert az is erdőirtással jár.
Szerintem még nem tartok itt. Így aztán, ha örömmel néztem tegnap azt a két felvonásnyi Mágnás Miskát a 6szín Teátrumban, amit az esti Metropolitan-közvetítés engedélyezett, akkor az talán azért volt, mert tényleg jó volt az előadás. Főiskolások a már ismerős Mohácsi-rendezésben, a szerepek körbe-körbe mentek, vagy a növendékek mentek körbe a szerepeken, aki Marcsaként kezdett, az a második felvonás végén Rolla volt, és közben még nagymama is. Leküzdöm a vágyat, hogy nagy vagy kevésbé nagy jövőt jósoljak ennek vagy annak, először is, mert nem szokott bejönni az ilyen jóslat, másodszor meg most élünk épp. A jelenük szép, és ennyi is elég.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.