Lassan külön játékká válik, hogy az ember nemcsak a Metropolitan közvetítéseit várja, hanem azt is, ki vezeti majd a műsort. Megint Fleming? Megint Deborah Voigt? Bár ők már régen voltak. Vannak, persze, kézenfekvő megoldások, ha jól tudom, ezt hívják keresztpromóciónak, amikor az egyik műsorral már a másikat hirdetik, két hete Nadine Sierra kérdezgette a szereplőket, most meg őt kérdezgették, mert ő volt a szereplő a Lammermoori Luciában. Aki kérdez: Anthony Roth Costanzo. Aki elsőre nem is kérdez, hanem promotál, látják, megint kopasz vagyok, mert újra játsszuk az Akhnatent. Kérdez, lelkes, mosolyog, néha kicsit túl hosszan, az a nyamvadt kamera lassan nyit, mindegy.

Biztos más is észrevette már, hogy vannak a házigazdaságnak kötelező elemei, nemcsak a támogatókat kell bemondani, az áldott Neubauer családot, akiknek köszönhető, hogy létrejött a világközvetítés, de például azt is, hogy ha tetszik az előadás, akkor ne felejtsék el, hogy a közvetítés meg sem közelíti azt az élményt, amit egy élő operai előadás jelent, úgyhogy jöjjenek el a Metbe, vagy (most jön a lényeg), menjenek el a helyi operaházba.

Szerintem ez nálunk nincs meg, ez az átjárás, én nem ugyanazokat az arcokat látom a két helyszínen. Biztosan van, aki kutatja, hogy hogyan is van ez, miképp és milyen közönséget veszített az Opera, és megfordítható-e a folyamat, vagy tényleg a végjátékot nézzük.