Olyan sok Hamlet-opera nincs a világban, mint amennyit várna az ember. Miért is ne, a mű maga lehetne tökéletesen operai, van benne őrülési jelenet, kórus, nagyária. Csak hát ki tudná tartani a lépést Shakespeare-rel.

Ambroise Thomas? Furcsa módon az ő Hamletjét időnként előveszik a Metropolitanben, és aki rászánja magát, nem is bánja meg: egy viszonylag normális, élvezhető francia opera, amelynek a története véletlenül egybeesik a klasszikussal. Ehhez képest a Metropolitan idei bemutatója, Brett Dean operája egy Hamlet-előadás, amiben véletlenül énekelnek. Nem véletlenül. És nemcsak énekelnek, zenélnek is. Majdnem-majdnem normális operai apparátussal, ütőhangszerből azért több van a szokásosnál, a kórus is időnként hangszerré változik, nem értelmes szavakat mond, és a közvetítésben néha mintha jobb hátulról jönne valami hanghatás, de nagyon közel vagyunk egy különösebb megerőltetés nélkül adaptálható előadáshoz.

Egyébként a Metropolitan is adaptál, a Hamlet bemutatója öt éve volt Glyndebourne-ben. Onnét ment át a nagy Met-színpadra és nézőtérre, illetve a közvetítés miatt a még nagyobb világba. Igaz, ennyire kevesen még nem néztük a Müpában a közvetítést, de szívem szerint csatlakoztam volna a szünetben a Claudiust éneklő Rod Gilfryhez, aki a szerzőknek üzent: szeretjük, amit írtatok.

A zeneszociológusok biztosan foglalkoznak ezzel a kérdéssel is: a 20. század második felében, ha egy zenemű kortárs volt, akkor az emberek a legrosszabbra voltak elkészülve, ha ma kortárs egy darab, akkor végre, meg biztosan nagyon izgalmas, meg ide nekem, mint egy másik Shakespeare-ben az oroszlánt.

És van végre kövér Hamlet, amire mindig vágytam, Allan Clayton, szakállas mackó, és mégis Hamlet, túlérző fájvirág, ha szerepelne Fortinbras, tévedne, amikor azt mondaná, hogy belőle, ha megéli, nagy király vált volna még, mert épp ez a lényeg. Hamlet világa megérett a pusztulásra. Van őrülési jelenet, az operai hagyományoknak megfelelő koloratúr őrület. És nincs nagyária, Hamlet majdnem csak mondja a monológot, ami nem is úgy kezdődik, hogy lenni, hanem úgy, hogy …vagy nem lenni.

Pedig lenni.