Nem emlékszem, hogy ennyire gyenge zenekari teljesítményt hallottam volna a Müpa Ringjében, mint amilyet a Rádiózenekar mutatott A Rajna kincsében. Amiből egyenes a következtetés, hogy a jót könnyű megszokni, de talán a rosszat is, ha az ember maga produkálja a rosszat. Vagy lehet, hogy csak elhitték: ez már megy. Annyiszor játszottuk már, mi baj lehet belőle.

Az a legnagyobb baj, hogy kicsit igazuk is van. Annyival nagyobb öröm az, hogy újra van Wagner június elején, mint amekkora bánat az, hogy mi szól és mi nem szól a zenekari árokból, hogy próbálom nem elszomorítani magamat sem. Mert itt van Christian Franz, és most is olyan fantasztikusan keveri ki a Loge-hangszínt, hogy a néző rögtön tudja: istennek lenni is jó, na de Logénak lenni még jobb. És Tomasz Konieczny is úgy tud rárivallani az istenkolléga Haja Zsoltra, hogy mindjárt hallja az ember, mi a különbség a kalapácsos és a dárdás isten között.

Nem rontom a magam kedvét, de azért jó volna, ha ma este valami Walkür-szerűt játszanának. Mert A walkürök lovaglását már nehéz kimagyarázni.