Nem tudom, más is érzi-e ezt, én viszonylag gyakran, hogy elérem a Wagner-plafont. Wagner az embernek az az ismerőse, aki nagyon hangosan és nagyon közel hajolva beszél, és nem hagyja szóhoz jutni az embert, és minden sóhaj vagy kérdezési, válaszolási kísérletről azt hiszi, hogy veszély, szóval még közelebb hajol, és még hangosabban beszél. Levegőt! Ennek a menekülési vágynak alapvetően nincs köze az előadás színvonalához, inkább valami dramaturgiai dolog. Megy a Siegfried, minden rendben van, talán több is, mint rendben lévő előadás, még ha Stefan Vinke úgy énekli Siegfriedet, mintha volna a szájában egy szivacs. Ha van, ha nincs, az odaadással semmi gond, és mintha a Siegfried ezen múlna, az odaadáson vagy az ellenőrizetlenségen, jöjjön, ahogy jön. Lemegy egy felvonás, lemegy kettő, Siegfried már ott van a hegyen, meg kell csak szabadítania Brünnhildét, és ekkor… Hát igen, van egy első jelenet is a harmadik felvonásban. Biztos oka van, valamit gagyog Erda és Wotan, leginkább átismétlik az eddig történteket. Tekintve, hogy csak ebben az operában már kétszer átismételték az eddig történteket, nem egészen világos, hogy miért is van erre szükség, azt értem, hogy Wagner nem bízott abban, hogy aki Siegfriedet néz, az már előtte látta A Rajna kincsét és A walkürt, de abban bízhatott volna, hogy senki sem a harmadik felvonással kezdi ezt a darabot.

A helyzetet súlyosbítja az Erdát éneklő Nadine Weissmann, aki arcban nagy, mert kivetítik, de hangban kicsi, mert el van rejtve a díszletek mögé vagy alá. Ami hallatszik belőle, annak alapján ez a rejtegetés nem teljesen indokolatlan.

Valami eltörik bennem. Vagy csak a fejem verődik neki a plafonnak, de nem tudok már örülni. Pedig Brünnhilde csak most jön, és Catherine Foster jobb, mint eddig valaha, de már csak a tébolyt látom, ezt a Wagner-féle szerelmi kettőst, hogy „én én vagyok, de lehet, hogy én te vagyok, és akkor mi vajon mi vagyunk-e vagy mi? Mi lennénk ők? Vagy ti vagytok mi?” Ezen elproblémáznak egy kicsit, vagy nem is kicsit, inkább sokat, én meg azt érzem, hogy megőrültem, biztos azért nézem.

Persze, alig várom a jövő heti ugyanezt.