Néha eszembe jut Timár György, és utána az is, hogy mintha senkinek sem jutna eszébe, hogy tényleg el lehet felejtődni. Vagy talán mást se lehet, csak elfelejtődni, ki később, ki hamarabb, nincs mit csinálni. Szophoklész elég jól tartja magát, Illyés Gyula kevésbé. Timár György még kevésbé, amit csak azért nem értek, mert nemcsak költő és műfordító volt, de vicces ember is, Rádiókabaré, Nevető lexikon, meg Ludas Matyi munkatársa. Amennyire tudom, őrületbe kergette a szerkesztőket a rosszul összetett szavak sorozatával, nem volt óriási ötlet, ágyútalpgomba, meg szennyesládafia, az volt a lényeg hogy hármas összetett szavakat fabrikált, ahol az első és az utolsó tag sehogy sem illett össze. Az olvasók vérszemet kaptak, ilyet ők is tudnak, küldték is az újsághoz, amíg nem tették közzé, hogy most már több ilyet ne alkossanak, nem tudják közölni.

De voltak egyéb viccei is, irodalmi paródiák, amikor még ennek volt tere, tudták, hogy kit parodizálnak, ma nehezebb volna. Meg a nevető lexikon, még most is emlékszem, pedig elég régen volt a rádióban: Beázik – Bea nevezetű hölggyel lyukas mennyezetű szobában enyeleg.

Szerintem vicces.