Van az a régi trükk, ha valaki nagyon műveltnek akarna látszani… de állj. Miért akarna ma bárki is nagyon műveltnek látszani? Ez most nem valami kesergés a régi világ után, amikor még latint és ógörögöt tanultak a diákok, hanem igazi kérdés. Mi haszna van ma a műveltségnek? Mert hogy mi a kára, azt körülbelül tudom: aki művelt, az nem lehet komoly ember. Annak túl sok a ráérő ideje, túl sok minden érdekli felületesen, nincs ereje vagy elszántsága ahhoz, hogy egy témába beleássa magát, ahelyett, hogy a rózsaszín használatával foglalkozna Filippino Lippi korai képein, inkább csak úgy általában nézegeti a képeket, haszontalanul.

Ennek ellenére: ha valaki műveltnek akar látszani, van az a fogás, hogy elmegy a múzeumba, elmegy a múzeum leghíresebb képéhez, de aztán nem arról mesél, hanem az ugyanabban a teremben látható, lehetőleg kis méretű, senki által észre nem vett festményről. Hogy az mekkora csoda, ő azóta egészen másképp látja a világot.

Körülbelül ezt akarom most eljátszani, csak épp a leghíresebb kép vagy szobor nincs sehol. Illetve ott van, ez Pula főterén a kis Augustus templom, mégis meglepő, hogy itt maradt, viszonylagos épségben, vagy legalábbis a bombatalálat után helyreállíthatóan. Benne néhány faragott kő, épp csak annyi, hogy a 10 kunát megérje kifizetni érte, fej nélküli katona, medúzafők, egy vitrinben mütyürök. Például ez. Fiú feje, meg a keze, ahogy beletámasztja az állát. Nem tudni, mit csinált, mit nézett, de a néző magára ismer: ő is így nézte a fiút, ahogy a fiú most elnéz mellette. Csak a fiú tartósabban.