Otthon Franciaországban. Ez sem kellemetlen érzés, vagy nem volna kellemetlen, ha tényleg ott volnék, nem itthon, Magyarországon, filmet nézve. Filmvígjátékot, ami, szokás szerint halálos műfaj, mert nincs hová bújni. Nem lehet azt mondani, hogy jó ez, csak nem érted, vagy máshogy jó, vagy nem jó, de szép. Vagy nevet az ember, vagy nem. Ha nem, akkor nem jó.

Annyira nincs min nevetni, hogy az ember már önvizsgálatot tart, bár nyilván nem ez a Családból is megárt a sok 2 elsődleges célja. Ezen sem nevetek, meg, tudomisén, a Megdönteni Hajnal Timeáton sem, nem akarok olyan lenni, mint az, aki (még a nyolcvanas években) írt a Hungarotonnak, hogy ez elképesztő és felháborító, az összes lemezén hamis a hang. Amíg rá nem jött, hogy ja, az ő lemezjátszója teker lassabban. Úgy ránézésre a poénok kiagyaltak és erőltetettek, de lehet, hogy a nézőben van a hiba, már az se vicces neki, hogy a gyerekfelvigyázó felébreszt mindenkit azzal, hogy nem tud aludni. Valaki odaadja az ajándék gyűrűt a család legidétlenebb tagjának, hogy rejtse el. Csak azt nem mondja hozzá, hogy ebből még nagyon szellemes bonyodalmakat lehet keverni.

Nem tudom, hogy ez vigasz-e, de a jelek szerint nemcsak mi felejtettünk el filmvígjátékot készíteni.