Ifjabb koromban nagyon tetszett, hogy bizonyos szavak hangzása mennyire kifejező tud lenni. Például a zlotyi. Lengyel pénzegység, de ahogy kimondja az ember, már érzi, hogy egy zlotyi az nem érhet valami sokat, nem adnak sportkocsit öt zlotyiért, legfeljebb egy zacskó szotyit.

Később valamivel jártasabb lettem a szláv nyelvekben, és megértettem, hogy ez épp egy szép, nagy mellé volt, a zloto éppenséggel aranyat jelent, ha nem ér sokat, az nem a szó hibája.

Csak azért mondom, hogy jelezzem, engem nem lepett meg, amikor az Ibrahimovićról szóló filmben a papa azt mondja a tanárnak, hogy tudja, mit jelent ennek a gyereknek a neve? Arany. Ez nem lepett meg, az már inkább, hogy miért olyan színészt választottak a főszerepre, aki nyomokban sem hasonlít Ibrahimovićra. Tudom, nem is kell hasonlítani, Dobó István se úgy nézett ki, mint Sinkovits Imre, de mégis: egy ennyire ismert arctól talán nem kellene függetlenítenie magukat a filmeseknek.

Aztán megértettem. Elég sok feltételnek kellett megfelelni. Legyen fiatal, beszéljen svédül, bosnyákul, egy kicsit angolul, és focizni is tudjon valamennyire. És még hasonlítson is? Majd a fejébe nyomunk egy parókát, és ráírjuk a mezére, hogy Ibrahimovoć. Végül is bejött.