Új Bob Dylan-könyv jelent meg, szerintem az első a Nobel-díj óta, ami önmagában is érdekes. Végül is már akkor sem tudta az ember, hogy hogyan is van ez, Dylan kapta a Nobel-díjat, vagy a Nobel-díj kapta Dylant, hogy a díjbizottság rájött-e arra, hogy ha tényleg a tisztán irodalmi értékek alapján adják ki a díjat, akkor senki nem tudja, ki kapott, mit és miért, egyszerűen szükségük volt egy közismert figurára. Akárhogy is volt, a díjnak hatással kell lennie Dylanre, kénytelen úgy tekinteni magára, mint Nobel-díjas költőre-íróra, és eléggé érdekel, hogy ez vajon meglátszik-e az új könyvön.

A címén biztosan, mert azt mondja, hogy A modern dal filozófiája, holott aligha várható el Dylantől valóságos filozófiai értekezés modern dalról, ha jól értem, nem is azt írt, hanem bevezetéseket vagy reflexiókat 66 dalhoz. Többnyire klasszikusokhoz, de vannak ritkább dolgok is, Elvistől például nem a Jailhouse Rockot választotta, hanem valami Honey Money címűt, én soha nem hallottam róla, de nem is vagyok nagy Elvis-szakértő.

Igazából ez számomra az érdekes, hogy Bob Dylan melyik 66 dalt tartja fontosnak és modernnek, gondoltam is rá, hogy összegyűjtögetem mind a hatvanhatot, aztán kiderült, hogy erre semmi szükség, elvégezték helyettünk a munkát, a Spotify összegyűjtötte a számokat. Ahogy az várható is volt, Dylan elegáns ember, saját dalt nem válogatott, azzal foglalkozzon más, de természetes módon azokról beszél, amelyek közel állnak az ő stílusához, néha mintha ő maga is írhatta volna a szövegeket. Történetes dalok, többnyire Amerikából, mint Johnny Cashtől a Don’t Take Your Guns To Town, a fiúról, aki először megy a városba egyedül. Az anyja kéri, hogy ne vigye magával a pisztolyokat, de hát akkor nem veszik komolyan. Beül a kocsmába, megissza a whiskyjét, valaki kineveti, ő fegyvert rántana, de addigra már át is van lőve. Nincs legközelebb, így nincs tanulság se, csak az anya szavai: ne vidd magaddal a pisztolyokat.

Ez épp Johnny Cash, de lehet találni száz hasonlót Dylantől is, rejtélyesebbeket, befejezetlenebbeket, de lényegében ilyeneket. Ezért is meglepetés, hogy azért más jellegű dalok is bekerültek a fontos hatvanhatba, például Little Richardtól a Tutti Frutti. Nem kifejezetten szövegcentrikus alkotás, bár most, hogy alaposabban tanulmányoztam, megörültem neki, hogy a váppápálubá vappenbumnak van hivatalos, angol nyelvű leírása is:  Awop bop bo luma, lop bam boom. Vagy valami hasonló. Van persze másik kérdés is, hogy ki az a Rudi, akit emlegetnek, Tutti Frutti, oh Rudy.

Azt hiszem, ez egy kicsit bonyolultabb, mert nem mindig volt Rudi, előtte volt all rooty, ami állítólag az all right torzulata, még korábban valami good booty, jó csizma volt, de annak túl szexuális volt a töltete. (?) Dal van elég, megoldandó kérdés is van elég, egyszer még a Trombitás Frédiről is kiderül, hogy rosszban sántikált.