Hogy ez mennyire jó! Teljesen nevetséges felfedezés, tekintve, hogy felfedezésnek kicsit késői, a darab maga éppen kétszáz éves. Amennyire tudom, nem játszották itthon, de nincs kizárva. Az biztos, hogy nincs még a keménymagos operarajongók aktív szókincsében sem Schubert operája, az Alfonso és Estrella. Azt sem nagyon hiszem, hogy most már benne lesz, de nem valószínű, hogy bárki megbánta volna a jelenlétét a Müpában.

A közönség, persze, magát nem okolhatja, ezért Schubertet szidja, hogy akármekkora zseni volt, valahogy a zenés színházhoz nem volt tehetsége, talán az eszközei nem voltak meg hozzá, és nem volt lehetősége arra a gyakorlatnak, hogy mesterré tegye. Beethoven írhatott négy nyitányt a Fidelióhoz, hogy eldöntse, melyik a legjobb, de Schubert minek küszködött volna, ha úgysem adják elő a darabot.  

A végén előadták, de azt ő már nem tudta, Liszt vezényelte az első teljes előadást. Az sem volt teljes, egy kicsit lecsipegettek belőle.

Közben meg jó, és jó ez a megoldás, amit a Helsinki Barokk Zenekar választott, hogy a történetet meseként tálalta. Volt egy elűzött király és egy elűző király, mindkettőnek volt gyermeke, az egyiknek leánya, a másiknak fia. Amekkora szerencséjük van, a darab második részében egymásra találnak, mert a lány épp akkor megy vadászni, amikor a többiek a csatába.

Nem a legértelmesebb történet, és nem lehet azt mondani, hogy épp a zenei kifejezés zaklatja föl az embert.

Csak azért mesélem, hogy látszódjék: miért nem. Ahhoz, hogy az látszódjék, miért igen, mégis hallgatni kell, első osztályú Schubert-zene, a zenekar határozott és meglepően pontos (ahhoz képest meglepő, hogy natúr rezeket használnak) játékával. Az énekesek ifjak, annyira ifjak, hogy még nem is uralják mind a hangjukat, az Alfonso papáját alakító bariton rögtön az elején akkorát gikszerelt, hogy nagyon borúsnak látszott a folytatás, de a következő (pontosabban a harmadik) gikszerrel már megvárta az utolsó jelenetet. Mindenkinek szép a hangja, és aki színházra vágyott, az is kapott valamit. Kötélkellékeket, kötélből volt a lánc, a palást, a korona, lehet, hogy van ennek valami jelentése, mindenesetre viszonylag olcsó megoldás, és elhiteti mindannyiunkkal, hogy gyerekek vagyunk. Okos gyerekek, akik az Alfonso és Estrellát hallgatják.