Voltaképpen folyamatos meghasonlásban éljük az életünket. Azok mindenképpen, akik akár vallási, akár kulturális alapon érvényesnek érzik a tízparancsolatot, és nem is a legnyilvánvalóbb nehézségre gondolok, a paráznaság tilalmára, mert azt még csak megoldjuk valahogy: az, kérem, nem paráznaság, hanem szerelem. Na de azzal mit kezdjünk, hogy ne ölj?

Teljes kiszúrás. Hogyhogy ne ölj? Mi az, hogy ölni? Elvenni más életét, alapvetően azt gondoljuk, hogy a más az embert jelent, de erről nincs szó. Egyébként a törvényben sem, mármint a büntető törvénykönyvben, legalábbis amikor én tanultam, akkor az volt a paragrafusban, hogy „aki mást megöl”, de azt nem mondták, hogy mit jelent a megöl, nyilván ott emberre gondolnak, virágszedésért nem jár életfogytiglan, de ez az „elvenni más életét” túlságosan tág meghatározás, ebben benne vannak a növények. Az állatok biztosan. Mindenesetre nem megoldás a vegaság, nemcsak a növények lelki élete miatt, hanem mert a növényevéshez is rengeteg életet kell elvenni, állati életet, rágcsálókét és egyéb mezei kártevőkét, szóval olyan nincs, hogy valaki ne öljön. Vagy olyan van, de hogy az élete ne egy csomó másik élet feláldozását jelentse, olyan tényleg nincs.

Egyáltalán nem erről akartam beszélni, csak egy képről a Louvre-ban, pontosabban most a Louvre-ban, a Les choses kiállításon. Elég furcsa, hogy épp ezt kérték kölcsön, nem egy hagyományos Zurbarán-csendéletet. Amúgy csend van a képen, el kellene dönteni, hogy szegény bárány halott-e vagy csak hamarosan halott lesz. A szeme félig nyitva, de a lába össze van kötözve, mintha félni lehetne, hogy esetleg elszalad.

Amióta először láttam a képet, azóta nem értem, hogy honnét tudja az ember, hogy itt másról van szó, nemcsak egy kosocskáról (nem Kokoschkáról, bár az is van most Párizsban, a Modern Művészetek Múzeumában). A báránynak nincs emberi arca, vagy nem feltűnően antropomorf, nincsenek sebek kezén, lábán, oldalán, nincs a közelében vallási jelkép, ott fekszik a fekete háttér előtt, és hiába nyugodott bele a sorsába, a néző nem nyugszik bele a bárány sorsába, valamit tenne, visszafordítaná a dolgokat, elvágná a kötelet, megsimogatná a bundát.

A tehetetlenségnek van ilyen ereje?

A kép címe egyébként Agnus Dei, ami egyértelművé teszi, hogy nemcsak egy néhai bárányt látunk, de valamiért akkor is tudtam, hogy ez a bárány más bárány, amikor még nem tudtam, mi a kép címe. Bármi, ami logikus magyarázatnak látszik, valahogy kevésnek tűnik, a színek visszafogottsága, a fekete háttér, a fehér állat, a keresztbe tett végtagok, igen, igen, de miért tart fogva? Főleg, ha az ő lábai vannak összekötve.