Petrovics Eszter filmje (A mi Kodályunk – 2. rész) fölvet néhány helyesírási kérdést. Egyéb kérdést is, de csak a helyesírásnál maradva, nem tudok rájönni, hogy Hubay Jenő a gyönyörű betűkkel megírt feljelentő levelében vajon miért úgy ragozza Kodály nevét, hogy Kodályval. Egyszerűen így jött a kezére a szó (bár tényleg gyönyörű a levél külalakja, nyilvánvalóan tisztázatról van szó), vagy ő maga így mondta Kodály nevét. És ha így, akkor hogy? Kodáli? Kodáji?

Aligha fogjuk megtudni.

Egy másik kérdés, ennél talán lényegesebb, amikor Kodály arról beszél, hogy a Psalmus szövegét az ő idejében nemigen ismerték, ahogy ő fogalmaz, a filológusokon kívül nem ismerte senki. Nyilván ő azért ismerte, mert Kecskeméti Vég Mihály, mint neve is mutatja, kecskeméti származású volt, illetve még ez sem biztos, csak annyit lehet tudni, hogy meghalt 1567 után. Mindenesetre gyanús, hogy földik voltak, de az, hogy Kodály egyáltalán ismerte a művet, nem mindennapi irodalmi műveltségre utal. És ha van valaki, aki egyszerre zeneszerző és irodalmilag kivételesen művelt, ha mindig az énekelt zene jár a fejében, akkor hogy lehet, hogy ennyire kevés mondanivalója volt az operának? Tudom, ez szerencse is számunkra, mert nem ő komponálta meg a Kékszakállút, és, persze, Háry, persze, Székely fonó, de hol maradtak el a hagyományos operák?

Ezt se fogjuk megtudni.