A másik Richter

Karácsonykor előkerül, gondolom, másnál is ez a lemez, vagy ennek egy változata, Bach Karácsonyi oratóriuma. Mint közismert, ez ebben a formában nem létező mű, nem egyetlen zenemű, hanem hat kantáta, nem egyszerre adták elő a darabokat, hanem hat alkalommal. Ez felmentést ad az idejével szűkebben rendelkezőknek, nem kell három órát egyben végighallgatni, eloszthatják a figyelmüket tizenkét napra.

Szépen kidekorált lemezborító, három autogram is van rajta, bal felül Christa Ludwig, alatta, aki az EKG-ját rajzolta oda, az Gundula Janowitz, a jobb sarokban a két vízszintes vonal Maurice André, aki trombitás létére került a lemezborítóra, de hát úgy fújja az ünnepi fanfárokat, hogy megérdemelte. Pótolhatatlanok, beszerezhetetlenek ma már.

Ami a korongokat illeti, egy időben végtelenül boldog voltam velük, aztán egyre kevésbé tudtam elviselni azt az óriási, bár rendezett zajongást, amit Karl Richter kért a nagyzenekartól, óriási kórustól. Akkor is ünnep van, ha nem ötezren énekelnek (bár szám szerint nem ötezren énekeltek). Most megint végtelenül boldog vagyok az egésszel, de ez a lemezek élete, semmit sem változnak (elvben), mégis minden megváltozik rajtuk, körülöttük, bennük.

Az egész azért érdekes, mert tökéletesen harmonizál Karl Richter fogadtatásával. Amikor Kelet-Németországból áttelepülve Münchenben megalapította a Bach Kórust, azért támadták, mert lecsupaszította Bachot, deromantizálta, ahogy akkor mondták, puritánul, érzelemmentesen vagy legalábbis visszafogottan adta elő a műveket. Aztán jöttek a régizenészek, és hirtelen Karl Richter lett az őskövület, aki Bachot modern hangszereken, sok vibratóval, nagy csinnadrattával, romantikusan játssza, pedig azt nem úgy kell, hanem pici-pici zenekarral, icipici kórussal, a szólistaszerepben akár kóristákkal, nem kell leénekelni a barokk mennyországot a földre.

Nem sok ideje maradt Karl Richternek, hogy megbizonyosodjon az igazáról, vagy bebizonyítsa a világnak, hogy úgy jó, úgy is jó, ahogy ő képzeli, 54 évesen meghalt. Nem volt kellemes ember, de a küldetésesek ritkán azok, legközelebb majd elmesélem, Gregor József hogyan hagyta ott Karl Richtert a próba közepén, de most várnak a lemezeim.