Ennek is el kellett jönnie: Rómeó és Júlia perel. Állítólag 500 millió dollárra perlik a stúdiót, ennyit érnek a lelki fájdalmaik, amelyet elszenvedtek a híres Zeffirelli-film forgatásán, miközben a pacsirtán vagy fülemülén vitatkoztak pucéron. Nem tudom, hogy igazuk van-e vagy sem, mindketten 18 év alattiak voltak, ha nyernek, biztosan szaladnak még néhányan a bíróságra. Brooke Shields? Kárász Eszter?

Az biztos, hogy amikor először láttam a Rómeó és Júliát, mármint a filmet, nem épp ideális körülmények között, laktanyai étkezdében a tévén, eléggé drukkoltam, hogy ne legyen benne mell, valahogy az idegen volt az egész filmtől. Az a szép és emelkedett világ, az a mese-Verona nem bírta el, vagyis végül elbírta, de úgy éreztem, abba nem hiányzik a pucér Júlia, a fellelkesülő honvédek „na végre, valami" kiáltása. Arra, persze, nem gondoltam, hogy nem a filmhez nem illik Júlia melle, hanem épp fordítva, Júlia melle mellé nem passzol a film, tényleg egy leleplező pillanat, de ha a valóságot keressük, az inkább van ott, Júlia melle között, mint az egész, nagyhatású giccsben.  

Akárhogy is volt, elég nagy hálátlanság a két színművésztől a pereskedés. Nyilván nem maguktól jutott eszükbe, pár nappal a határidő lejárta előtt, hogy ők nagyon sérültek a jelenettől, valaki még reménykedik a bíróság ítéletében, arra sem gondolnak, hogy a sírt, hol apjuk meg anyjuk fekszik, kellene megbotozniuk. Valakik ebbe beleegyeztek, hogy a jelenetet leforgassák és a filmbe kerüljön, hogy aztán nevessen a világ: Júliát, vagyis Olivia Husseyt nem engedték be a saját filmjére, mert még nem múlt el tizennyolc, a végén meglátja saját magát félmeztelenül. Talán ki is nyírják a filmet, nem fogják vetíteni tévében sem, mint valami gyanús, gyerekpornó felé húzó valamit, lánykamellel, fiúfenékkel. Fölkészül Caravaggio. És a többiek.