Nem tűnik őrületesen bonyolult feladatnak a Mezítláb a parkban, pontosabban az őrületesen bonyolult részét már elvégezte Neil Simon, vicces a darab, boldog lesz tőle a néző, egyszer még német nyelven is láttam, és ugyanúgy nevetni kellett azon, hogy Ich habe keine Tante Harriet, mint magyarul. (Egyébként ez a mondat a mostani előadásban nincs is benne.) Vannak a történetben elavult dolgok, amelyeket nem lehet egyszerűen beilleszteni mai környezetbe, például nincs még mobiltelefon, ha valaki elindul a New York-i éjszakában, az el is veszhet, meg egyáltalán, van egy ilyen szerep, hogy telefonszerelő, de ezen túlteszi magát a mulatni vágyó közönség. Az ember azt képzeli, hogy ha csak felolvassák, akkor is menni fog.
Közben meg minden sokkal bonyolultabb, hiszen a Mezítláb a parkban mégis közkincs, legalábbis a filmváltozat, azt kell kiegyensúlyozni, hogy ugyanolyan is legyen meg mégis más. De jól egyensúlyoznak a Belvárosi Színházban, László Lili olyan, mint Jane Fonda, Rohonyi Balázs pedig, ha nem is olyan, mint Robert Redford, de legalább a hangja hasonlít. Mármint Tahi-Tóth Lászlóéra. Az idősebb párral bonyolultabb volt a helyzet, ma ötvenesnek lenni nem ugyanaz, mint a hatvanas években, öreg hippi lett Victor Velasco és Corie mamája, így bizonyos generációs feszültségek és humorforrások elpárologtak az előadásból. Nem nagy baj, így is nagyon hamar kezdtünk el nevetni, és csak nagyon sokára hagytuk abba. Azt nem tudtam eldönteni, hogy Kerekes Éva vajon szándékosan mondja azt Victor Velasco helyett, hogy Valesco, de valószínűleg nem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.