Csuja Imrét olvasom, a róla szóló könyvet, bár valahogy át kell vergődnie az embernek a címen: Imi, ne csináld. Ha ez megvan, körülbelül minden megvan, mert egyébként nem olyan a könyv, hogy nagyon Imizne, és tényleg a színészetről meg a színházról szól. Egyelőre még nem fejtette meg a jelenséget, hogy lehet valaki ennyire jó, és ennyire egyértelműen jó színész, mint Csuja Imre. Hogy lehet, hogy ezt is lehet vitatni, meg azt is, az egyik szerint A jó színész, a másik szerint meg pojáca, viszont B zseni, aki mások szerint modoros. De hogy Csuja Imre jó színész, mit jó, nagy színész, azt nem vitatja senki.

Az egészben az a szép, hogy nagyon kevés embernek vannak emlékei a fiatal Csuja Imréről. Pedig nyilván akkor is tehetséges volt, nyilván akkor is ezen a jó vaskos hangon tudott megszólalni, ami miatt ő lett Wesley Snipes magyar hangja is, mert amúgy nemigen hasonlítanak egymásra. A legkorábbi tudomásom Csuja Imréről az, hogy ő volt a rendőr egy sörreklámban, de még ott sem emlékszem rá. És amikor elmúlt negyvenéves, akkor egyszerre csak azt kellett mondania egy filmben, hogy ízirájder, öcsém, és másnapra ő lett az ország legnépszerűbb embere.

Ezzel vigasztalhatja magát mindenki, aki már elmúlt harminc, és nem vitte semmire. Talán csak ki kell várni. Bár a tehetség sem árt.

Csuja Imrét meg azóta sem hagyják békén, mondjad, hogy ízirájder, öcsém, az lesz a telefoncsengésem. Ő meg mondja. Nem hálátlan típus.