Olyan estén vagyok túl, amelyen a Müpában megnéztem Mahler Hetedik szimfóniáját, és még épp időben hazaértem, hogy a tévében elérjem Bruckner Ötödikjét. Közben meg arra gondoltam, hogy valaki biztosan felelős ezért. A méretekért, a szimfonikus burjánzásért, hogy leszoktak a zeneszerzők arról, hogy sűrűn és tömören fejezzék ki magukat, hogy minden tudásukat két percbe foglalják össze, inkább jöjjön százötven-kétszáz ember, és, ahogy Bogányi Tibor mondta a tévében, már a tizennyolcadik oldalon vagyunk, és a nagybőgők még mindig ugyanazt a három hangot játsszák.  

Wagner. Nyilván Wagner tehet mindenről.

Közben délután láttam egy Bernstein-interjút a YouTube-on, nagyon vicces volt és nagyon szórakoztató, bár nem az akart lenni. Arról kérdezték az idősödő maestrót, hogy milyen karmesterek voltak rá a legnagyobb hatással, és ő beszédes kedvében volt, bár minden történet körülbelül ugyanarról szólt. Bernstein büszke, hogy minden nagy karmesterrel jóban volt (kivéve Arthur Rodzinskit, aki meg akarta őt ölni féltékenységében), de a történetek mind arra futnak ki, hogy az említett nagy karmesterek mennyire nagyra tartották őt. Ő, mármint Bernstein belógott Furtwängler egyik koncertjére, nem tudja, hogyan értette a zenekar, hogy mit akar a karját lóbáló karmester tőlük, de valamiért mégis nagy zenélés folyt. Évekkel később tudta meg, hogy másnap Furtwängler is belógott az ő koncertjére, és aztán azt írta a naplójába: láttam a világ legnagyobb karmesterét. Vagy ott van ez az „old nazi bastard”, Karl Böhm. Meghívta őt a koncertjére, de azt mondta, nem tud elmenni, mert túl nagy felfordulás lenne belőle, viszont elment a próbára, és valósággal megfiatalodott, ahogy Bernstein Wagnerjét hallgatta, pedig ő mennyivel lassabban vezényelte a Trisztán előjátékát. De hát mondta is Böhm, hogy szegény karmesterek, mindig attól félnek, hogy unalmasak lesznek Wagnerrel, ezért rohannak, de Bernstein az egyetlen, aki abban a tempóban játssza Wagnert, ahogy kellene.

Mi van, ha igaz? Ha Wagner nem is öt órában szerette volna összefoglalni Trisztán és Izolda történetét, hanem hét és félben?