A két Reni

Megszólalt a kocsiban a Traviata. Egyáltalán nem voltam rá felkészülve, egy régi kazettát játszott a szerkezet, magam írtam rá, hogy Mozart két- és háromzongorás versenyek, de ez még abból az időből volt, amikor a nyugati hanglemezek ritkaságnak számítottak, az ember a rádióból kulturálódott zeneileg, alkalomadtán elmesélem majd, hogy Mozart kapcsán mire jutottam. De ez még az az idő, amikor a kazettával is takarékoskodott, a kazettavégre rávett még valami zenéket, az már jelöletlen maradt a tokon is, szóval tényleg meglepetés.

A meglepetés ezúttal tehát a Traviata, Violetta és Germont kettőse, a két újjászületett énekli, Renata és Renato, vagyis Scotto és Bruson. Scotto már túl a csúcson, elég éles a magas regisztere, de nagyon intenzív a jelenléte még a kocsiban is. És akkor eljutnak oda, hogy…  

Ez valamiért régi mániám, de most újra eszembe juttatják. Van a kettősben egy pillanat, amikor az öreg Germont előhúzza a jolly jokert, nemcsak arról van szó, hogy a fiam tönkreteszi magát egy kurtizán oldalán, de a másik gyerekem. Két gyermekemért könyörgök. Kettőért, kérdez vissza Violetta. Di due figli? Ezt az énekesnők 99 százaléka úgy énekli, hogy di due figli, két gyerekért, holott a logikus az volna, hogy di due figli, két gyerekért, nem is egyért. És ez nyelvtudástól független, Scottónak csak a neve jelent skótot, ő maga Savonában született, olyan olasz, mint a spagetti. Vagyis a spaghetti.

Tudom, hogy nem ez a legfontosabb megoldandó kérdés a világban, de nem tudom, mi erre a rossz helyre tett hangsúlyra a magyarázat. Verdi rontotta volna el?