Valamit érez az ember, csak nem is tudom, hogy pontosan mit. A tehetséget. Vagy hogy akivel beszélget, rendben van magával meg az élettel. Hogy a helyén van a világban. Most épp Párizsban, az Opera akadémiáján tanul, idén is, jövőre is, ahogy mondani szokás, bontogatja a szárnyait. Aztán majd fölrepül, remélhetőleg jó magasra, hiszen szoprán. Brindás Boglárkának hívják.

• Ez most számodra valóra vált álom, itt lenni, Párizsban, vagy csak az álom kezdete?
• Mindkettő. Tíz éve voltam először Párizsban, a testvéreimmel, és már akkor éreztem, hogy hú, de szeretnék itt élni, úgyhogy ez a része már megvalósult. Láttam akkor a Garnier-t, és arra gondoltam, hogy hú, de szeretnék itt énekelni – ez is megvalósult. De nyilván ez csak az álom kezdete, mert hát jó volna itt főszerepeket énekelni, kis- és középszerepeket jövőre...
• Ez, persze, probléma is lehet, hogy ha az ember az akadémián tanul, akkor megkapja a kis- és középszerepeket, de aztán jönnie kell egy nagy ugrásnak, amit nem mindenki tud megtenni, nem azért, mert nem elég tehetséges, hanem mert nem úgy gondolnak rá, mint főszereplőre.
• Én azt vallom, hogy egyetem után nem érdemes magunkat belelovalni a dolgokba, és elvállalni mindent, még ha kapunk lehetőséget, akkor sem. Mert akkor lehet, hogy tíz éven belül véget ér a pályánk.
• Végül is hogy kerültél ide? Ezek szerint a fejedben benne volt, hogy Párizsba szeretnél jönni.
• Be kellett küldeni a jelentkezést, online videókat kértek tőlünk, négyet, és meg kellett adni, hogy milyen darabokat szeretnénk énekelni, ha meghívnak minket az élő fordulóra is.
• Szóval már videókat kell küldeni, nincs az a régi csalási lehetőség, hogy valaki kazettán másnak a hangját küldi be?
• Nem, nem. Ráadásul meg van adva, hogy látszódnia kell a kezünknek, hogy három méterre kell lennie a felvevőnek, megvan ennek a módja, meg hogy mit szeretnének látni. Nem lehet vágott a felvétel. Beküldtük a videókat, aztán vártam, hogy kapok-e visszajelzést, meghívnak-e vagy sem. Meghívtak. Januárban volt az első forduló, az egy háromnapos esemény volt, aztán szóltak, hogy a második fordulóra is maradhatok. Az pedig itt a Bastille-ban volt, a nagyszínpadon, már az is óriási élmény, még ha föl se vettek volna. Egy áriát énekeltünk, aztán a zsűri eldöntötte, hogy kit szeretne hallani még egyszer. Azt mondták, hogy kettőkor végeztünk, és a gépem ötkor indult.

• Akkor az idegi terhelésre is fölkészítettek.
• Ráadásul beteg is voltam, pontosabban kijöttem, és itt megbetegedtem, éreztem, hogy nem vagyok százas, de arra gondoltam, hogy odateszem magam, és lesz, ami lesz. Aztán egy vagy két nap múlva jött az e-mail, hogy fölvettek.
• Mit énekeltél egyébként?
• Az első fordulóban Linda di Chamounix-t Donizettitől, illetve a Fidelióból Marzelline áriáját, utána a következő fordulóban én választottam az áriát Az ezred lányából, szintén Donizettitől, és ők kérték a Massenet Wertherből Sophie-t. Úgyhogy két francia nyelvű áriát énekeltem.
• Tetszett nekik a kiejtésed. Amúgy tanultál franciául?
• Általános iskolában tanultam három évig, de csak a kiejtés ragadt meg, viszont az a legnehezebb. Mindenki szenved vele. Németül nem tanultam, de nagyon jó volt a korrepetitorom a Zeneakadémián, Kéry Tamás, aki sok nyelven beszélt, és nagyon sokat tudott segíteni.
• Az oktatás itt angolul megy vagy franciául?
• Is – is. Az elején sokkal elnézőbbek voltak a tanárok, és most már olyan szinten vagyok, hogy megértem a franciát is. Volt már, hogy én kértem a tanárt, hogy beszéljünk franciául, hogy gyakoroljam a nyelvet. Ha valamit nem értek, átváltunk angolra.
• Milyen tantárgyakat tanultok?
• Van szerepóránk. Kicsit annyiban más, hogy otthon operaszerepeket tanultunk, itt viszont, ha szeretnénk dalokkal is foglalkozhatunk, vagy egy-egy áriával is. Van kiejtés-óránk, német, francia, olasz.
• Gondolom, anyanyelvi tanárokkal.
• Vannak tanárok, akik mindig itt vannak, és olyan is, aki havonta egyszer jön, sőt olyanok is, akik egy-egy koncertre jönnek felkészíteni.
• Most előtted is van egy koncert, 31-én.
• Igen, egy Bartók-dalt fogok énekelni, a Három őszi könnycseppet, aztán három Kodályt, a Nausikaát, az Árva madárt és A csitári hegyek alattot.
• Nem nagyon népszerű program. Magyarországon, persze, mindenki ismeri A csitárit, de itt úgy fognak nézni rád… Te választottad a programot?
• Én. Az volt a kérés, hogy magyar szerzőtől válasszak. Más is van, aki saját anyanyelvén fog énekelni, van egy ukrán lány, meg egy orosz is – érdekes koncert lesz.
• Nem iszonyatosan magányos itt az élet? Vagy ilyen lesz a pálya is? Elkerültél otthonról, mindenki odahaza maradt…
• Szenvedek is meg nem is, magányos vagyok, meg nem is, de azt hiszem, ez így lesz egész életemben.
• Ha szerencsés vagy.
• Szeretném, hogy így legyen. Hozzá lehet szokni, könnyen barátkozom, azt hiszem. Ami nehézség, az jó is, jobban megismerem magam, hogy tudok viszonyulni ezekhez a helyzetekhez.
• Mennyi itt az akadémiai képzés?
• Egy évre szól a szerződésünk, és úgy van, hogy ha szeretnénk, és ők is szeretnék, akkor meghosszabbítható. Pont a héten derült ki, hogy maradhatok. Jövőre szeretnék versenyekre koncentrálni, fellépésekre, ha otthon van lehetőség, akkor arra.
• Az akadémia voltaképpen a versenyzés előszobája? Mert az ember bárhonnét elmehet versenyezni, de itt mintha volna olyan is, amit másutt nem tanítanak. Versenyhelyzetet hoznak létre a felvételivel is. Nekik ebben mi a jó? Mert ti nyilván közelebb vagytok a tűzhöz, Párizsban jobban zajlik az élet, jobban figyelnek rátok. Ezt érzed is?
• Itt csodálatos az egész közeg, ahogy a kultúrát kezelik. Minden előadás telt házzal megy, nagyon sok előadás van egy-egy darabból. Hogy nekik ez miért jó? Remélem azért, mert szeretnék, ha itt maradnék, vagy jönnék vissza énekelni.
• Kik számodra a nagy előképek? Ki az, aki tetszik, akár otthon, akár nemzetközi szinten?
• Otthon természetesen a tanárom, Kertesi Ingrid, akitől nagyon sokat tanultam. Ami a legfontosabb, hogy tudjak, még ha felnövök is, gyerek maradni. Mert ő pont ilyen, a játékossága, az egész lénye. És embernek maradni. Ez mindenképpen követendő példakép, és nagyon nehéz, már most is. Főleg gyereknek maradni, mert az embert elkapja ez a „na majd én megmutatom, hogy most itt vagyok”. Nemzetközi szinten nagyon szeretem Anna Netrebkót. A hangja eszméletlen, de minden egyben. Operaénekes, de tud színészkedni, száz százalékosan vagy százhúsz százalékosan, és tud énekelni.
• Nem találkoztatok még?
• Volt itt, hallottam, de nem találkoztunk. A férje most itt van, összefutottunk vele a büfében tegnap. Ezek annyira hihetetlen dolgok, ott áll mellettem.
• Gyerek vagy. Nem is gyerek, rajongó.
• Igen, de közben meg olyan hihetetlen, hogy itt vagyunk, egy épületben, de igazából mind a ketten dolgozunk.
• Amikor ez az egész elkezdődött, akkor téged a színpad vonzott vagy a zene?
• A zene. Szegeden születtem, odajártam konziba is, de már általános iskolásként vittek föl minket Pestre, hogy nézzünk operaelőadást. Ami nagyon-nagyon megmaradt, de nemcsak nekem, hanem az egész osztálynak, az a Carmen. Nem is emlékszem konkrétan az előadásra, de az egyik osztálytársam apukája kiírta az áriákat CD-re, és mindenki azt hallgatta.
• És tudtad, hogy ott szeretnél lenni, fent?
• A szüleim nem zenészek, de nagyon fontosnak tartották, hogy tanuljunk zenét. Egy bátyám és egy nővérem van, én voltam a pici. Ők tanultak zongorázni, meg énekeltek hobbiszinten. Én csak zongoráztam. A gyülekezetben (mi baptisták vagyunk) a karmester, aki egyébként klarinétos, kérdezte, hogy nem szeretnék-e a zeneiskolába jönni, éneket tanulni. Hát… de, miért ne, próbáljuk ki. Akkor voltam hetedikes. És azt láttam, hogy jó, ez tetszik, talán jobban is tetszik, mint a zongora, vagy jobban el tudom képzelni magam benne, úgyhogy felvételiztem a konziba. Az elején még az operettet szerettem, nem vonzott az opera, túl komolynak gondoltam, aztán ez harmadikos koromban megfordult, akkor már tudtam, hogy ez a pálya. Felvételiztem a Zeneakadémiára. Volt egy tanár a konziban, aki azt mondta, hogy tényleg, felvételizel? Úgysem fogsz bekerülni, oda csak budapestieket vesznek föl.
• Küldjél neki egy képeslapot innét. Beszéltünk róla, hogy magányos a pálya. De nemcsak magányos, hanem szorongásos is. Folyton azzal kell foglalkozni, hogy megvan-e még a hangom, és meglesz-e még holnap is a hangom. Ezt hogy lehet elviselni?
• A Jóistennel. Rendben kell lenni magunkkal. Nem vagyok sokszor beteg, de ha igen, akkor állandóan megfordul a fejemben, hogy talán ennyi volt. Tudok még valaha énekelni? Amikor a beszédhangom sincs sehol, mindig ez megy az agyamban, mikor gyógyulok meg, mikor fogok újra énekelni. Most is ez volt, beteg voltam két hétig, és hiába gyógyult meg a testem, a sok köhögéstől a hangom nem akart visszajönni. Utána viszont olyan hála van az emberben, nem is tud mást mondani, csak hogy köszönöm.