A művészetet egy kicsit nehéz megtalálni Ramón Vargas művészetében, és ez a probléma rögtön újabbakat vet föl. Például a javak elosztásának problémáját, hogy az észről mindenki azt hiszi, neki bőven jutott, a pénzről mindenki azt hiszi, hogy őt az elosztáskor megrövidítették. És mi van a hanggal?
Ramón Vargasnak jutott belőle, de olyan nagyon nem akar vele semmit sem kezdeni. Ez a foglalkozása, úgyhogy kiáll a színpadra, ária- és dalest az Operában, Mozarttól a Granadáig. Az első rész elég borzalmas, egyrészt maga a tenor miatt, aki úgy jön, mintha csak azt szeretné tudni, mit akarunk vacsorázni, frakkban és gumitalpú cipőben, és úgy énekel, hogy talán vacsora mellé jólesne, de önálló programként nemigen állja meg a helyét. Bágyatagon áll a színpad közepén, ezt meg is magyarázza, mármint a közepet, a bágyatagságot nem: azért ott áll, hogy lássák az erkélyről. Jó, de mit nézzenek rajta? Áll, énekel. Erős hajlama van a hamisságra, de nem azért hamis, mert elfogytak volna a magasságai, hanem csak úgy alacsonyan énekel, aztán az áriavégi magasságokat a helyükre teszi. A kísérőnek van némi komikai érzéke, egyrészt harcol a kottalapokkal, mert huzat van a színházban, talán valahol nem csuktak be egy ajtót, az Il mio tesorót gyakorlatilag fél kézzel játssza, a másikkal a kottalapokat csapkodja.
Ettől eltekintve hiperfárasztó. Csak azért nem megyek haza a szünetben, mert annyira elálmosodok, hogy félek, nem érnék ébren el az otthonig, inkább pihenek még egy kicsit a színházban. Aztán a második rész, amelyben nápolyi dalokat énekel, meg mucho, mucho, mucho spanyol nyelvű dolgokat, egyáltalán nem olyan szörnyű, látszik, hogy ez egy helyes ember, aki nagyon sokat nem gondolkodik életről és művészetről, de miért is tenné. Élete van, művészete nincs.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.