Hol laknak a rendes emberek?

Jövő héten megint lehet moziban nézni a Dögkeselyűt, és valami előttem is homályos okból elmentem a vetítésre. Talán a vászon szeretete miatt, hiszen a film nem olyan régen ment a tévében is, Cserhalmi kezét-lábát szétdobálva, ballonkabátban sétált a Margit-hídon… - már kapcsoltam is tovább.

De a film érdekes, filmként is, a világról való pillanatképként is. A feladat lehetetlensége, krimit forgatni a szocialista Magyarországon, ahol szervezett bűnözés nem létezik, és nem szervezett is csak alig. Amennyit át kellett hozni a múltból, hogy a zsebtolvajok 1956-ban elhagyták az országot. Igaz, aztán álnéven visszajöttek, mert itt jobban lehet zseblopni. Vagy férjhez menni, nem is tudom. Azt hinné az ember, hogy huszonöt év alatt csak összefutnak valakivel, aki korábbról ismerte őket, de nem.

Szóval marhaság, de azért érdekes látni, hogy az értékvesztés, amit sokan a rendszerváltás utáni időkre tesznek, az már bőven itt volt hét évvel korábban is, mégis olyan a történet, hogy egyetlen pozitív szereplője sincs. Miközben Simon, a taxisofőr kínosan vigyáz arra, hogy a fia öröksége csak annyi legyen, amennyit az ő törökugratói telke ér, és inkább bent hagyja a maradék hétszázezret egy taxiban, azért gond nélkül üzletel egy orgazdával, elrabol ifjú nőket, eltöri egy tacskó gerincét, és ki tudja, mi mindenre képes még kamerán kívül. Ja, és minden utasa 42 forintot fizet. Mégiscsak taxis. Dögkeselyű. Ma Hiéna volna film címe, lehet, hogy valaki már gondolkodik a folytatáson, mi lesz Simon gyerekéből, akit háromszázezer forintból nevelt föl az anyja.   

De hát a régi Pest! És Buda! A helikopter árnyéka a légifelvételeken, a Vár, amikor még nem ragyogtak a piros cserepek, az Isolabella, ma is megvan, a Rózsadomb, az Anker-ház belülről, az Astoria, akkor még beépítetlen sarokkal. Az ember hátradől, és azt kérdezi: szép, szép, de hol laknak itt a rendes emberek?

Ugye, hogy aktuális.