Egy régi (de tényleg jó régi, 1983-as) Markos-Nádas jelenetben a május 1-jei felvonulókat kérdezik, hogy mit szeretnének hallani az esti tévéműsorban. Az egyiktől, bármit kérdeznek, mindig azt mondja: Stravinszki: Manók tánca. Jó, jó, de ne ezt mondja, hanem hogy honnét jöttek? Stravinszki: Manók tánca. És így tovább, vicces, vicces, és, ugye, plusz poén, hogy nincs is olyan, hogy Stravinsky Manók tánca. Van egy ilyen Liszt koncertetűd, zongorázási nyalánkság, de hát ez a poén része, olyat kell kérni, ami nyilvánvalóan nem jut eszébe egy felvonulónak. Ezt a poént aztán meg is ismétlik, a jelenet közepén valaki Bartók Zene húros- ütőhangszerekre és cselesztára (ahogy Markos mondja: cselesztákra) című művét kéri.

Valahogy mégis eszembe jutott a tréfa, elég összevissza módon, a Fesztiválzenekar koncertjén, ahol se Lisztet, se Stravinskyt nem játszottak, viszont elhangzott két Richard Strauss szimfonikus költemény is, a Don Juan és a Till Eulenspiegel vidám csínyjei. És közben arra gondoltam, hogy alapjában véve gond nélkül föl lehetne cserélni a két mű címét, nem azért, mert annyira hasonlítanak, hanem mert valahogy a történet mintha csak rá volna dobva a zenére, Till témája lehetne Don Juané, a csínyeket és hódításokat olyan nagyon soha nem követtem, nem is vagyok benne biztos, hogy szükség volna rá a zene megértéséhez. Viszont az is biztos, hogy Tillnek azért él egy nem is távoli, orosz rokona, Petruska, és ott ugyan nagyobb szükség van a cselekményre, hiszen balettről van szó, de a zene mintha ott is önjáró volna, nem kell Nyizsinszkijre gondolnunk, ha szeretni akarjuk Petruskát. És a két zene tényleg hasonlít, hasonló világ, a két bemutató között csak tizenhat év telt el, sokkal közelebb vannak egymáshoz, mint hozzánk a Markos-Nádas. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a szimfonikus költemény műfaját Richard Strauss Liszt Ferenctől vette, már készen is van a Liszt-Stravinsky-tengely. Nem is beszéltek hülyeséget a felvonulók.