Nem feltétlenül kidobott pénz, ha valaki mozijegy vásárlással próbálja meg támogatni a magyar filmművészetet. Legalábbis a Hat hét című film után ezt érzem. Nem filmcsoda, vagy mondjuk úgy, körülbelül lehet követni az alkotói szándékokat és fogásokat, ha papagáj van az első felvonásban a kalitkában, akkor annak az utolsó felvonásban meg kell szólalnia, vagy hogyan is mondta Nyemirovics-Dancsenkó. De szép és kerek, hatásos, és nem hosszú, és a főszereplő Román Katalin határozott léptekkel csörtet be a moziba, itt van, és szívesen néznénk máskor is. Csak azért nem róla beszélek, mert ott van Járó Zsuzsa is, aki most épp egy kicsit sem tetszik, de akkor is érdekes. Úgy másfél évtizede követem a művészetét, tíz esetből kilencszer el van gyötörve, mondhatni, hogy erre a sírásra görbülő szájra, szétrongyolódott idegekre építi a pályáját, ha megkínzott magyar nőre van szükség, Járó Zsuzsa a megoldás. És, a jelek szerint, meggyötört magyar asszonyra mindig szükség van, ha van valami stabilitás az életben, az az, hogy a magyar asszonyokat gyötrik, így aztán Járó Zsuzsa jelenéért és jövőjéért nem kell aggódni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.