Tényleg Förster?

Majdnem teljesen véletlenül hallgatom ezt a lemezt, még a Liszt Ferenc kamarazenekar hatvanadik születésnapi koncertjének utóhatása. Hogy is szólnak most? És hogyan szóltak régen?

Majdnem teljesen véletlenül van meg egyáltalán ez a lemez, 1980-ban vettem, amikor még nemigen tudtam, mi a különbség a kürt meg a trombita között, csak azt tudtam, hogy valami fényeset fújnak, és van az a Maurice André, aki nagyon tud. Hát ez is biztosan valami hasonló, szárnyaló, diadalmas rézfúvás. Mire kiderült a különbség, már késő volt.  

Most se bánom, hiszen most is hallgattam néhány napon át. Pedig elég különös az egész lemez, már a borítószöveg is, Frigyesi Judit munkája, mintha le akarna beszélni róla, persze, csak becsületből: „A mai kürtnek nemcsak a technikája, hanem a hangszíne is erősen különbözik barokk elődjétől… de a mai hangszerek tolmácsolásában is felfedezhetjük a XVIII. század reprezentatív darabjainak különleges szépségét.” Hát igen, már dübörgött a régi hangszeres mozgalom, bár natúrkürt-lemezekkel a mai hallgató nincs azért elárasztva.

Tulajdonképpen minden benne van ebben a lemezben is, ami nehézzé tette a Hungaroton dolgát: nem világos, hogy mi a cél. Melyik piacra kell dolgozni? Nemzetközinek lenni, és a világnak mutatni különlegességeket, amelyeket a nagy cégek nem engedhetnek meg maguknak, mert hát hol vannak a nagy és népszerű kürtművészek? Van Barry Tuckwell, de a Mozart-kürtversenyeken túl aligha rohanták meg a felvételei miatt a boltokat. Lehet, hogy még a Mozart-kürtversenyekért sem. Legyen egy magyar Barry Tuckwell, építsünk föl egy sztárt? De akkor miért nem ő van a borítón, miért ez a négy egyforma ember szögletes orrú cipőben? Miért nem csak Friedrich Ádám játszik, akiben a kürtösség mellett tényleg volt valami sztárkvalitás, a figura a jellegzetes szakállal-bajusszal. Aki egyszer látta, megjegyezte.

Közben meg itt a népnevelői szándék és vállalás, hogy Telemannt is meg kell ismernie a hazai közönségnek. De mellette itt van Förster is, akit lehet, hogy nem kell feltétlenül ismerni, bár a kürtverseny kifejezetten szép mű. És Barry Tuckwell is eljátszotta.

Semmi értelmesre nem fut ki ez a gondolatmenet, legfeljebb arra, hogy aztán eljön mindennek az ideje. Legalábbis személyes szinten, volt ez a lemez, ami akkor csak arról szólt, hogy azért a kürt mégsem trombita, most meg. Napokig nyújtott örömet, bánatot is, hiszen Friedrich Ádám sem él már, a Telemannokon vele együtt fújó Brünner Albertre első helyen azt hozza ki a wikipedia, hogy German Luftwaffe ace – pedig az Brunner volt. De így is eljön mindennek az ideje. Szerencsés esetben.