Örömtelen, de talán nem értelmetlen. Ebben reménykedtem, amikor látszott, hogy, mi ez a Talán igent mondok című film, egy teljesen elrontott vígjáték. Pedig elronthatatlannak látszott, Diane Keaton, Susan Sarandon, William H. Macy a főszerepekben. Plusz Richard Gere, ő egy kicsit nehezebb eset, ha viccesnek kell látszani, mert a pislogáson kívül nincs sok komikusi eszköze, de szerepelt ő már ilyesmiben, és mégis világsiker lett belőle, szóval rajta nem múlik. Nem rajta múlik. De akkor kin és min?
Ezért örömtelen, de talán nem értelmetlen, hátha rá lehet jönni, mi tesz egy filmet rosszá, és akkor talán kiderül, mi tesz egy filmet jóvá. Ha nem a szereplők, akkor maradnak a többiek. A forgatókönyvíró és a rendező, aki most sajnálatosan egybeesik, így amit látunk, az se nem forgatókönyv, se nem rendezés. Úgy értem, egyszerre sablonos és használhatatlan, a szülők keresztbeszeretik egymást, a gyerekek meg csak úgy szeretik, nagyon kell erőlködni a viszály érdekében. Még ez is elmehetne, de a poénok nem poénok, csak nézi az ember, hogy az egyik sírva a kukoricába szórja a drazsét a moziban. Ezen kellene nevetni? Ebben kellene annyi finom, felnőtt érzékenységnek megmutatkoznia, hogy valaki két sorral hátrébb rögtön beleszeret? A korosztályok sem stimmelnek Diane Keaton 78 éves, szuperül néz ki, de nem lehet az anyukája egy huszonéves lánynak. Van egy komikus csúcspont a film kétharmadánál, amikor a szülők összefutnak, akkor úgy két percig nevetgélnek a moziban, aztán a humor már kísérlet szinten sincs jelen, valaki monologizál a házasság szépségéről. Kérem vissza a mozijegy árát.
Mielőtt minden veszne, már otthon megnéztem mi az a H. abban, hogy William H. Macy. A megoldás: Hal. Szóval van egy Oscar-jelölt amerikai színész, akinek két magyar állat is van a nevében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
polyvitaplex 2023.04.13. 08:05:27
jajnemár 2023.04.14. 21:48:08
stolzingimalter 2023.04.15. 07:18:25
polyvitaplex 2023.04.15. 08:15:49