Van az öt kézfogás vagy hat lépés elmélet, amely szerint a föld összes lakója öt kézfogásra (vagy hat lépésre) van egymástól, annyira közel állunk, élünk egymáshoz, hogy ötöd- vagy hatodfokon mindig találunk közös ismerőst. Azt hiszem, ez nem bizonyított tétel, nem is lehet talán bizonyítani, vagy csak nagy fáradsággal, de jópofa dolog. Az egész azért jutott eszembe, mert föltettem egy Benny Goodman-lemezt, és rögtön valamelyik Woody Allen-filmben éreztem magam, két jelenet között megjelenik a jellegzetes betűtípus, feketén fehér szavak, és közben játszik a szextett. Közben meg arra gondoltam, hogy Benny Goodman is klarinétos, Woody Allen is klarinétozik, biztosan volt köztük valamilyen kapcsolat. Nem is kellett nagyon sokat keresgélni, egy könyvben találtam egy Woody aláírású levelet, kifejezetten szakmai társalgás, két Selmer klarinét fényképét mellékeli Woody, hogy mit gondol róla Goodman, bár azt is hozzáteszi, hogy jobban szereti az olcsó olasz klarinétját a menő Selmerénél, szóval egy kicsit érthetetlen, hogy akkor minek az egész felhajtás – talán csak barátkozni akart. Az a furcsa, hogy ezzel a levéllel Woody Allen két kézfogásra kerül Bartóktól, mert Benny Goodman ismerte őt, nemcsak ismerte, felkérést is adott neki. Goodmannek és Szigeti Józsefnek köszönhetjük a Kontrasztokat, ha jól emlékszem, ezer dollárt adtak érte – bár azt már nem tudom, fejenként vagy összesen. Kicsit mintha meggyőződés nélkül írta volna a darabot Bartók, de hát a zseni meggyőződés nélkül is az, így az ember azt kívánja, bár többen és többször nyúltak volna akkoriban a zsebükbe.  

Woody Allenre visszatérve: ugye, a Játszd újra, Samben van, hogy a pasi Bartók-vonósnégyesekkel akarja megszédíteni a nőt?