Nem hagy nyugodni a Katona Cseresznyéskertje, ez is arra utal, hogy jó az előadás, de talán arra is, hogy a darab most épp aktuális. Én legalábbis úgy nézem, hogy a kultúrában is van egy nagy Cseresznyéskert, amit folyamatosan vágnak ki, és a kert tulajdonosai képtelenek megvédeni magukat és a kertjüket.

Nem ez most a lényeg, hanem az aktualitás, hogy vajon Csehov mindig érvényes marad? Néha azt érzi az ember, hogy ugyan dehogy, mi közünk van ezekhez a Moszkvába vágyódókhoz, csupa kezeletlen mélabús figura, vegyenek be xanaxot. Csehov is nevetni akart rajtuk, csak nem sikerült, túlságosan is megindítóak ezek a nővérek és bácsik. De közben érvényes az az amerikáner szemlélet is, hogy ha annyira vágyódnak Moszkvába, miért nem mennek oda? Nem áll meg a vonat?  

A Cseresznyéskertben pedig van még egy fordulat. Ott áll a sok mozdulni képtelen lény, elszalad mellettük az élet, míg ők a régi befőttekről, a lassú délelőttökről ábrándoznak, de egy divatosan gondolkodó mai ember meg azt mondja, hogy nekik van igazuk. Mármint a lassúaknak. Most mintha mindenki erről beszélne a lassításról, a pillanat megéléséről, a tétlenségről, mint magasabb rendű létezésről. A mostani szerzők gyermekei majd mind lankadt birtokossá akar válni, vagy az is lesz. Csehov közönsége két generációra biztosítva van.