Aznavour a reptéren

Az történt, hogy békésen autóztam, az út szélén megláttam egy szélzsákot, és valószínűleg sokan tesznek hozzám hasonlóan: hangomat kicsit feljebb csúsztatva, és a hangképzésbe bekapcsolva az orrüregeket, dalra fakadtam. „Reptér, lobog a szélben a szélzsák...” Tovább sajnos nem tudom a szöveget, de éppen ez volt a lényeg, szöveg híján ment a danadana, és akkor érzi az ember, hogy valami nem stimmel, ennek nem is magyarul kellene szólnia. Pedig Máté Péter – S. Nagy István, hazai sláger, de mégsem. Mégsem... hát persze. Ez egy híres dal magyar változata, legalábbis ami a refrént illeti, Charles Aznavour She című dala, épp csak egy kicsit átritmizálva.  

Ahhoz képest egészen szépet ment, az eredeti, szocializmus kori elvágyódás után visszajött a kétezres években, aztán repülőtéri himnusz is lett belőle, bár az utóbbinak nem tudom, mi értelme van, amennyire tudom, nem a repülőtér miatt utaznak az emberek. Igaz, nem vagyunk egyformák. De a lényeg nem is a leleplezés akar lenni (mégha ha a She-t magyarul Máté Péter is énekelte), örüljetek, hogy Aznavourék nem hallgatnak magyar slágereket, hanem az, hogy nem biztos, hogy a lopás igazán lopás. A leghíresebb példa talán Stravinsky, akinek a Petruska után kellett megegyeznie valakivel, mert a balett zenéjében, a vásári forgatagban megszólal egy verkli, de amit játszik, az létező dallam. Nyilván nem arról van szó, hogy Stravinsky nem tudott volna kitalálni oda valamit, hanem azt hitte, hogy ezt a dallamot ő találta ki, de minden valószínűség szerint egybemosódott nála zenészet és valóság: amit saját ötletnek gondolt, azt valóban a kintornás játszotta az ablaka alatt. Ők is megegyeztek, amennyire tudom, Kordáéknál sem reklamáltak, amit szabad Jupiternek, azt néha a kisökörnek is szabad.