Műveltségi vetélkedőben ez volna a száz forintos kérdés: mondjon egy norvég zeneszerzőt. Grieg. Igen. De minimum százezer forintot érne, ha megoldaná azt a feladatot is, hogy mondjon egy másik norvég zeneszerzőt.

Segítséget kérek. Telefonosat. Azt mondják a telefonba, hogy Christian Sinding. A válasz helyes. De ki az a Christian Sinding?

Elég furcsán néz ki, született 1856-ban, meghalt 1941-ben, és közben komponált és komponált. Sokat. Hegedűre, zongorára, orgonára, zenekarra. A magyar Wikipédia szerint öt operát írt, az angol és a német szerint csak egyet, viszont a magyar Wikipédia szerint három szimfóniát írt, míg a német és az angol szerint négyet. A francia szerint hármat. Mindenesetre írt három hegedűversenyt is, ebben egységesek a források. Szóval vannak ilyen alkotói életek, az ember írja és írja, és lényegében senkit nem érdekel, hogy mit írt. Kivéve…

Tulajdonképpen az a furcsa. Írt Sinding néhány órányi senkit nem foglalkoztató zenét, és van három perc, amit körülbelül mindenki ismer, csak azt nem tudja, hogy ez Sinding. Tavaszi zsongás a címe, rövid zongoradarab, készült belőle zenekari átirat is, eléggé olyan, mintha Grieg volna a szerző, de attól még Sinding. Nem értem az egészet. Ez miért? Vagy ha ez igen, akkor a többi miért nem? Hogy lehet, hogy valaki nyolcvan éven keresztül keres dallamokat, és nem talál, nem talál, csak ezt az egyet. Ezt sem élete végén, hanem körülbelül a közepén. De se előtte, se utána semmi, ezt viszont az is ismeri, aki soha nem hallott a szerzőről. Megszánta Sindinget a Jóisten? Vagy szerződött az ördöggel, lelkét adta egyetlen maradandó műért?