Maradós koncert

Koncertek jönnek, koncertek mennek. Néha az ember elcsodálkozik: ezen ott voltam? Biztos? De hát ott kellett lennem, ha itt van a jegy, a koncertjáró nadrág zsebében. Szóval jönnek és mennek. De ez marad, ezt nem felejti el az ember, hogy éjfél előtt Kelemen Barnabásék a Brahms Klarinétötöst játszották. Meg ahogy játszották, az is maradandó.

Amikor tíz órakor nevezett Kelemen Barnabás, alkalmi showman bejelentette, hogy ismét egy zenetörténeti pillanat tanúi lehetünk, akkor már lehetett sejteni, hogy a szervezéskor egy kicsit elszámították magukat. Ha ez egyáltalán szervezési kérdés, van egy meghirdetett program, aztán van egy kinyomtatott változat, és van, amit el is játszanak. Ami most úgy kezdődött, hogy hat olyan csellistánk van, akik miatt nem tudtunk ellenállni, hogy eljátsszuk Popper Requiemjét. A leghíresebb darabja, teszi hozzá Barnabás, szerintem nem én voltam az egyetlen, aki nemhogy a darabot, de a hírét sem hallotta. Azért Popper leghíresebb darabja valószínűleg az Elfentanz. Mindegy, az ezüst is szépen csillog.

Én mindenképpen hálás vagyok, nemcsak a meghirdetettekért, de a meglepetésekért is, és hogy végre élőben is hallottam Hosszú Legocky Gézát, a nevetségesen nehéz Waxman Carmen-fantáziát játszotta nevetségesen könnyen. És utána még volt Roby Lakatos, és amikor azt hitte az ember, hogy innét nincs sehová se visszaút, akkor Szalóki Ági hallgatott, hülye vicc, hallgatókat énekelt, és amikor ez is lezártnak látszott, akkor jött az újabb zenetörténeti pillanat. Annyira talán nem zenetörténeti, de a Parno Graszt játszott ifjabb Sárközi Lajossal, autentikus cigányzene és a vendéglői stíl talált egymásra. Azért a Zeneakadémián tényleg nem gyakori, itt csak a poént szokás mondani, hogy „asztalnál meghalna”.  

Kicsit úgy érezte magát az ember, mintha shuffle módban hagyta volna a zenejátszóját, teljesen kiszámíthatatlan stílusú és hangulatú zenék jöttek egymás után. Ifjabb Sárközy után a Söndörgő.

Az utolsó szünetet szinte mindenki utolsó lehetőségnek fogta föl, hogy még éjfél előtt ágyba kerüljön, negyedház maradt a Klarinétötösre, csak mondom azoknak, akik megléptek: elszúrták. Így és ilyenkor és ilyen klarinétossal, egyhamar aligha. Arra gondoltam, hogy szívesen hallgatnám csak a brácsaszólamot magában, olyan intenzív Kokas Katalin jelenléte, de persze képtelenség, hiszen azért intenzív a jelenléte, mert folyton együttműködik a többiekkel, együtt és külön-külön. Vannak a szerencsének fiai és lányai. Például azok, akik maradtak.