Lotte Lenyát hallgattam valamelyik nap, és megint csak arra gondoltam, hogy a halhatatlanság felé vezető egyik lehetséges út a hangfelvétel. Nemcsak azért, mert lám, rég halott, és mégis itt énekel a szobámban, hanem mert ez egy igazán régi lemez, 1957-es megjelenés. Akkor már a dalok szövegének szerzője halott volt, de vagy lassan terjedtek a hírek, vagy a nyomdai átfutás volt hosszabb, mindenesetre Bertolt Brechtre még mint élőre hivatkoznak, aki still a stormy Berlin theatre figure.
Azt nem írják, hogy east vagy west Berlinben van a vihar. Egyébként ezt nekünk se nagyon tanították, illetve az volt a hivatalos, hogy Brecht azon ritka emberek közé tartozott, aki a keletet választotta a szabadság helyett, de annyi esze azért neki is volt, hogy svájci állampolgárként volt kelet-berlini színigazgató, és hogy a lakása a város nyugati részében legyen. Egyébként Brechttel is készült lemez, Bicska Maxi dalát énekli, de ő annyira halhatatlan, hogy enélkül is megvan.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.