Derűs délutánt töltöttem el A tündérkirálynővel, vagyis a Fairy Queennel, Purcell művével, és közben eszembe jutott, hogy vajon miért van épp ebből a Purcell-műből olyan sok felvétel. Még nekem is van négy. De a rejtély nem megfejthetetlen, mégis a két legnagyobb angol géniusz randevúzik itt, A tündérkirálynő a Szentivánéji álom feldolgozása, még ha Purcell mintha nagyon vigyázott volna arra, hogy itt még véletlenül se zenésítsen meg egy sort sem Shakespeare-től, csak emelje a történet fényét dalokkal, táncokkal, kórusokkal. Ráadásul azon a lemezen, amelyet hallgattam, egy harmadik géniusz is csatlakozott a kettőhöz, Benjamin Britten vezényelt, nagyon szépen, tisztán, bár mai füllel hallgatva kicsit sem korhűen.

Régi történet, de nem is ez a legkorábbi Fairy Queen felvétel, az ötvenes években is készült egy lemez szintén komponista vezényelt, Bruno Maderna, és Cathy Berberian énekelt rajta, neki ez volt a legelső lemeze.

Azt hiszem, ő eléggé elfelejtődött az évek során, pedig nagyon klassz énekesnő volt, a régi zene mellett egészen újat is énekelt, hiszen Luciano Berio volt a férje, egyébként is foglalkoztatta a zenei pillanat, amelyben élt, volt egy olyan lemeze is, amelyen Beatles-dalokat énekelt vonósnégyes kísérettel. Komponált is, a Stripsody a legismertebb műve, képregények hanghatásaiból készült dal, booom - crash – bang, nagyon vicces darab. Járt Pesten is, csak akkor még én nem jártam koncertekre, de a rádióban hallottam később, igencsak röhögött a közönség, amikor a Ticket to Ride-ot énekelte, gyorsan, szaggatottan, fapofával. Utolsó, elmaradt fellépése is jellemző, épp az olasz tévébe készült, hogy Marilyn Monroe stílusában adja elő az Internacionálét, amikor jött a szívroham. Ötvenhét éves volt, még mindig több, mint Purcell, aki csak harminchat.