Annyira könnyen, gyorsan olvasható, hogy az ember gyanút fog: jó ez? Rövid, számozott bekezdések, bármikor abbahagyható és folytatható oldalak, szép helyszínek, Barcelona és Mallorca, pedig nem az a lengyel. Úgy értem, nem Chopin, aki majdnem otthagyta a fogát Mallorcán, azt hitték, hogy az enyhe tél jót tesz majd neki, de a csapadékos idő csak rontott a tüdeje állapotán. Mi hálásak lehetünk, mert az ott lévő kis, vacak zongorán komponálta az Esőcsepp-prelűdöt, de neki majdnem az életébe került.
Nem ő Coetzee: A lengyel című könyvének főhőse, hanem egy lengyel zongorista, aki Chopint (is) játszik, és szerelmes is lesz, és mégsem egy elcsépelt szerelmes történet, de többet nem mondok. Csak hogy ez is igaz, a zenészeknek ez a szóbeli kifejezésbeli korlátoltsága (itt a lengyel nem is beszél nagyon jól angolul), meg az, hogy azt hiszik, mindenki érti, amit játszanak. Emlékszem, Kocsissal hallgattam a Szerelmi álmokat, és mondta, hogy ezen a koncerten Erika (a későbbi felesége) ott ült az első sorban, és ugye, hogy hallatszik.
Azóta persze, hogy hallatszik, de előtte?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.